Dömötör Tekla: A népi színjátszás Európában (Színházi tanulmányok 16., Budapest, 1966)

Forma és tartalom

moralitások jőrészében is, mikor az ellentétes erőket közérthető perszonifikációk, angyalok és ördögök, erények vagy bűnök képviselik. A hivatásos újkori szinjátszás kialakulásának időpontjában, vagyis a középkor végén és a reneszánsz kezdetén, különösen népszerűek voltak az allegorikus játékok, melyek könnyen átvezettek a reneszánsz kezdeti jellemábrázolá sához. A reneszánsz irők hatásos szinpadi hősei valójában sokszor történeti nevet viselő, de jól felismerhető allegóriák, a Hiúság, Hatalomvápy vagy a Kapzsiság perszonifikáciői. A népi szinjátszás az allegorikus játékok irodalmi divatjának eltűnése után is megtartotta ezt a konvenciót. A vetélkedő játékok e legegyszerűbb tipusára igen jellemző, amit a "behivó-revüformá"-nak nevezhetünk. A hős szinpadra lép, megnevezi magát, majd behívja a következő szereplőt, aki szintén megnevezi magát. Miután igy a játék szereplői mind szinpadra kerültek, a főhősök harcra hivják egymást és megtörténik a tényleges párviadal, mely az egyik fél győzelmével és néha a vesztes halálával és feltámadásával végződik. Mint láttuk, a vetélkedő játék vonatkozhat tehát az objektiv időfogalomra, természeti jelenségekre, morális kategóriákra, társadalmi ellentétekre. Alcsoportjának tekinthetjük a birósági tárgyalásformát. Ez a játék lehet komoly színezetű és tréfás is. A passiójátékok és mártír játékok terjedelmének jórészét a bírósági kihallgatás, tanúkihallgatás, az ítélet végrehajtása és a hős apoteózisa tölti ki. De épp igy törvény elé állítja a népi színjáték a farsangot és böjtöt, a zsíros ételeket és a böjti ételeket, a kakasokat és más állatokat is.Tréfás birósági tárgyalás formáját veszi fel a társadalombirálő szatírák jelentős hányada, ahol a falu mindennapi vétkeiről ítélkeznek. Egymással szemben álló felek erőpróbájáról van szó sok esetben olyankor is, amikor az előadók csupán az ellenpár egyikét hozzák szinre. Igy a maszkos alakoskodások jó részében nem jelenítik meg a természetfeletti erőket, melyre az alakok megjelenésükkel és táncukkal hatni akarnak, jelenlétük azonban tudott a nézők előtt, akik a játékot fantáziájukban kiegészítik. A vetélkedő játék vagy a birósági tárgyalás sémája szerint kerülhetnek irodalmi tárgyak is a népi szinpadon szinre. Ilyenkor a cselekményt a fenti formába szorítják és mint a jó és rossz erők összeütközését adják elő. Más esetekben a színjáték nem ellentétes erők küzdelmét adja elő, hanem valamely emlékezetes, érdekes, jelentős eseményt hoz szinpadra a szerepjátszás segítségével. Ezt Hont Ferenc egyvonalu történés

nek nevezi tanulmányaiban. Ide tartozik a történeti és vallásos tárgyú játékok, s a népkönyvekből, irodalmi forrásokból átvett tárgyak dramatizálásának jelentős része. E játékokban tragikus és komikus jelenetek válthatják egymást. Jelentős műfaja a népi színpadnak a szatíra és társadalombirálő bohózat. Itt találkozik tárgyában és humortkeltő eszközeiben is leginkább a népi és irodalmi dráma. A hivatásos szinjátszás mindig is bőven merített