Hermann István: A modern színpad (Színházi tanulmányok 15., Budapest, 1966)
I. fejezet. A maszk és gesztus jelentéstana
szert mindenképpen kerülni kell, minden módon távol kell tartani a szinészi alakítástól, hacsak a néző asszoció.iát nem óhajtjuk az illető, közéletben is szerepet .játszó személyiségre orientálni. Ebben az értelemben természetesen a szinészi gesztusrendszer ismét meghatározott; meghatározott annyiban, amennyiben kivételes szerepalakitásoktól eltekintve tartózkodnia kell a közismerten egyénhez tapadó gesztusoktól. A szinpad egészének ez a negativ meghatározottsága, amely bizonyos konkrét politikai szerepek esetében egyáltalában nem áll fenn, a gesztusrendszer egészét áthatja. Ezt egyes rendezők és szinészek igen sokszor nem veszik észre és ilyen módon széttörik a müvek egységét. Ha például III. Richárdot nem a zsarnok általános és éppen a feudális anarchia keretei között konkrétté váló képmásaként játszszák, akkor a közönség figyelme teljesen dezorientálódik. A dráma pusztán ugródeszka lesz egy más jellegű mondanivaló számára, de a dráma tolmácsolása helyén egy a drámától független játék jön létre. A modern szinháznak tehát a következő nehézségekkel kell megküzdenie. Először: a szinház többé nem legfőbb hatóereje a gesztusok egységesítésének. Másodszor: bizonyos gyakran használható gesztusok egyéni kötöttsége ezeket a gesztusokat használhatatlanná teszi. Harmadszor: a gesztusok történelmileg,rendkívül gyorsan változnak. Mindezekhez a nehézségeidhez,melyek nemegyszer szinházi válságot hoztak létre, járul még egy mozzanat, mely egyben a modern szinpad legnagyobb lehetőségei felé is mutat. A szinház ugyanis létrehozza a szinész metamorfózisát az utánzás jegyében. Ennek az utánzásnak, a Tn-imézisne k gyökerei rendkívül régiek és mélyek. Azonban éppen e gyökerek természetéből következik, hogy a modern szinpadon, vagyis a mai kor színpadán a gesztusok objektiv jelentésváltozása egészen sajátos szituációt hoz létre. Ahhoz azonban, hogy ezt megértsük, követnünk kell egy darabig Arnold Geh" 1 ennek - 42 -