Hermann István: A modern színpad (Színházi tanulmányok 15., Budapest, 1966)

Bevezetés

iz általános esztétikai probléma még sokkal nagyobb nyomatékkal jelentkezik. Tudniillik azáltal, hogy a szinpad ínyaga magának a visszatükrözésnek az anyaga, s a valóság reprodukálásának anyaga megegyezik magával a valóságos ínyaggal, azáltal, hogy ember embert .jelenit meg

, a probléma kiéleződik. Mig Zeuxis csak a madarakat tévesztette meg azzal, hogy oly pontosan festette a szőlőszemeket, addig a szinjáték már sokkal közelebb jár az emberek ilyen irányú megtévesztéséhez. A szinpadon tehát a nem valóságos valóságosság sokkal élesebben jelentkezik, mint bármely más művészetben. Ahhoz azonban, hogy a művészi valóság érvényre jusson, ebben a nem valóságos keretben, ahol a keret maga is valótlan valóság,szükségszerűen újabb feszültség áll elő: a müköltészet és a népművészet közötti feszültség, mely feszültség éppen oda ékelődik be, ahol a müköltészet nem teljes, nem komplett, ahol tehát a valóság, az egzisztenciális még nem a valóság formájában és módszereivel jelenik meg. Valóságossá a drámát a szinjáték teszi. Az olvasó e sorok közben valószinüleg furcsának találja majd egész módszerünket. A modern szinpadról irunk és ugyanakkor bizonyos elementáris kérdéseket tárgyalunk. Mi köze van mindennek a modern szinpadhoz? Hogy ezt a látszólagos ellentmondást feloldjuk,utalnunk kell Hont Ferenc egyik megállapítására: "Az iró drámai látomásában a valóságban megragadott drámai cselekményt igyekszik olyan módon állandóvá rögziteni, hogy a színpadi érzékeltetés különböző körülményei között is újra és újra megelevenülhessen." /Hont Ferenc: Valóság a szinpadon, Bp.I960. 24-9. o./ Az újra és újra megelevenült drámai látomás mai megelevenitése jelenti a modern szinpadot. Tehát, ha a modern szinpadot akarjuk tárgyalni, ha meg akarjuk érteni, hogy a mai szinpad mifél9 stílusokat, gesztusokat, modulációkat stb. alkalmaz és különösen,ha meg akarjuk érteni ezek jogosultságát, illetve jogosulatlanságát, akkor a szinpad valósá17