Hermann István: A modern színpad (Színházi tanulmányok 15., Budapest, 1966)

Bevezetés

Miért tartjuk a drámát a legjobb és leghívebb tanúnak a szinpadi játék vonatkozásában? Elsősorban azért, mert bármit játszanak is, végeredményben az időrendben legfrissebb nagy hatású szinpadi müvek látásmódja rányomja a bélyegét az egész szin.játékra

. Nem tartom véletlennek példáúl, hogy Brook szerint ő Shakespeare-t Beckett stilusában játszotta. Ugyanigy nem véletlen az sem, ha Sztanyiszlavszkij rendezői koncepciója egybeesik a Csehov-drámák szellemiségével. Hogy Brecht Lenzet, Marlowe-t és Synge-t szintén saját darabjainak szellemében mutat be, hogy Elja Kazannál mindenféle szcenirozásban uralkodik Tennessee Williams dramaturgiai szemlélete stb. - ezek mind immár bizonyitott tények, amelyeket egyik alkotó sem tagad. Mégis - noha ez paradoxnak látszik -, akkor mikor a szinjátszás s különösen a modern szinpadi szemléletek változásait vizsgáljuk, nem a drámából indulunk ki. Nemcsak azért tesszük ezt, mert a szinjáték történetileg megelőzte a drámát. Nem is csupán azért, mert az igazi nagy drámai alkotás a Hoffmannsthal által megfogalmazott "befejezetlensége, levegőssége" következtében még a maga korában is sokféleképpen interpretálható, hanem azért, mert a színjátéknak és a drámának közös életténybeli gyökereit, a szinhatás és dráma közös valóságalapjait akarjuk felfedni. Igen, teljességgel igaz az, hogy a színjátékban a dráma tükröződik. Igaz, hogy a szinjáték megalkotói, a rendezők, szinészek, zenészek, táncosok stb. egy adott drámai anyagot adnak elő - még ha az inkomplett is. Továbbá nagyonis valóságos tény az, hogy az a szuverén rendezői uralom, melyet igen sok rendező hirdet, a színjátékban sokkal kevésbé érvényesül, mint a filmben. Mégis, a szinpad egyfelől tükre a drámának, másfelől a dráma is tükre mindannak, «mj a valóságos életben a szinjáték felé mutat, ami a valóságos életben szinpadi megformálást kiván. S ez nem csupán a szöveget jelenti. A szöveg, maga a drámai anyag, a dialógus természete- 10 -