Almási Miklós: Színházi dramaturgia (Színházi tanulmányok 14., Budapest, 1966)

VII. A SZÍNPADI LÁTSZAT VALÓSÁGA

hasem azonosítható, sohasem azonosuló egyéniség, aki mint Polonius törölgeti orrát és mond néha bölcsességet. A szini alak szellemi strukturája ebből a dialektikából kel életre a nézőben. Mikor a néző azt élvezi, hogy Ajtay milyen kitűnően játszik, akkor egyúttal a szellemi alak teljességét is megkapja, azét a figuráét, aki nem Ajtay, és amikor magával ragadja a szellemi alak teljessége, emberi gazdagsága, akkor is elkiséri a szinész emberi valóságának tudata. De ennek az emberi valóságnak mégsem szabad önmagába

n látszania, ennek csupán - mint a pénz aranyfedezetének - lennie kell

, anélkül, hogy forgalomba kerülhetne. A két alak - a szinész valósága és a szellemi alak látszata - egymásban él, egymást támogatja, de egymást el is takarja, láthatatlanná teszi, oly módon, hogy egyúttal látni engedi az egymásrarétegeződést. Ha a szinész pusztán önmagát adja, ha nem önmagának és annak a "másiknak" elementáris ötvözetét nyújtja, akkor nem él a szellemi alak sem. A szinész, mint rossz művész lepleződik le, ha saját testi fogyatékosságát látni engedi, mert szinészi tehetségét devalválja. A szini látszat következő kérdése: mit jelent az, hogy egy figura "hazuggá válik" a szinen? Azt, hogy a szinészi játék eltér a szinpadon kialakult játék összképétől, s összrelációjában kialakult figurától. A többiek játékában, a szöveg adottságaiban, a darab emberi viszonylataiban mintegy kirajzolódik a figura "negativ képe", mint egy fényképlemez, melyen felismerhető az alak, noha még nem valóságos kép, hanem csak annak"helye". Ha a szinész nem ebben a kialakult "negativ képben" akarja a szellemi alakot megteremteni, láthatóságában gazdagitani, hanem megváltoztatja a "negativ kép" körvonalait is, akkor megtörik a figura valósága

, hazuggá válik. Pedig mindössze a szinész gesztusainak rendje, hangjának rezgésszáma változott, nem találta el azt a "tartást", amelyet a darab egész viszonyrend- 189 -