Almási Miklós: Színházi dramaturgia (Színházi tanulmányok 14., Budapest, 1966)

VI. A SZÖVEG SZÍNPADI ÉLETE - 3 A néző szövegmondása…

Az igazi drámai figura ebben a tartásban él, és nem a szövegben: a szöveg csupán gerince és csontváza, de hiába van meg ez a csontváz, ha ezt a tartást nem tudja lehetőségként magába foglalni, és a szinészben, majd a nézőben felidézni. És forditva: a szövegbe lehetőségként elrejtett tartás nélkül nincs szini megjelenítés sem, a drámairó művészete nélkül nincs mély szini hatás. A tartás egységét, a gesztustól a filozófiai karakterig tartó felépitettségét csupán az iró teremtheti meg. A néző szövegmondása... A szini élmény egyik legfontosabb és sajnos legritkább élvezete, hogy a néző az előadástól elragadtatottan, az alakokkal együttélve ugy érzi, hogy a szereplők azt mondják ki, amit ő akart mondani, azokat a szavakat hallja a szinen, amit benn, önmagában ápolgatott. S a néző ilyenkor minteg

y utána mondja a szöveget a színésznek, magában minden mondatra "rezonál". Egészen addig tart ez a "beleélés", amig a szerep, vagy a szinész szövegkezelése ki nem siklik, és olyan szöveg, vagy előadói tónus nem kerül a dialógba, ami nem illik a helyzethez, az alakhoz és a néző hangulatához. Ekkor a néző "kikapcsol", nem tudja után mondani a szöveget és nem is igen érti már, miről van szó. Ilyen zavaró szövegváltást éreztem pl. Szakonyi Életem Zsók

a c. egészében megkapó darabjának befejezésénél. A dialógusok egyre emelkedő feszültsége felkeltette azt a visszhangot, amely Sinkovits - Köves Ferenc szövegét velem is mondatja. És akkor következett az utolsó befejező sor, amelyben ez az ember azt mondja Zsókának: "el kellene egyszer beszélgetnünk". - A hatásnak vége, zavartan ébredtem. Ezt a mondatot - az "elbeszélgetés" fordulatát - a hivatalos udvariasság elemeként ismerjük, és elképzelhetetle

n, hogy ez az összetört ember kétségbeejtő hely- 182 -