Almási Miklós: Színházi dramaturgia (Színházi tanulmányok 14., Budapest, 1966)

VI. A SZÖVEG SZÍNPADI ÉLETE - 2. Szó és gesztus

értelmező erőre. Szomori darabja ennek a módszernek az ellenkezője: nála a gesztus, helyzet, az egymást magyarázó jelenetek szerkezete pótolja ugyan a sok magyarázkodást, de itt a szöveg hordképessége túlságosan kevés ahhoz, hogy mélyebb történelmi-filozófia

i következtetést is hordozni tudjon. Kitűnő drámaiságu, de egysiku jelenetei és dialógusai ezért csupán nagy hatást, de kevés maradandó élményt tudnak nyújtani. Tehát: a drámai szöveg értelm

e,teljessége a gesztusokban, a szó és gesztus kontrasztjában, a szavak tettként való életében lesz a néző sajátja. Ezen keresztül fűződik minden jelentősebb replika és gondolat a dráma egészéhez. Amikor egy-egy gesztus epigrammatikusan összefoglalja a jelenetet, egyúttal az összcselekmény fonalára is felfűzi. Az előbb érintettük a szöveg hordképességéne

k jelenségét: bizonyos "filozófiai értelmű" dialógusok képtelenek arra, hogy a néző élményévé váljanak, mig más, drámailag izgalmasan komponált replikák kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy mélyebb értelmet hordozzanak. A hordképesség tehát rendkivül finom mechanizmus. Az abszurd dráma ugy akarja ezt a finom szerkezetet megteremteni, hogy allegorikusán leegyszerűsíti a társadalmi viszonylatokat és ezzel minden egyes szónak, gesztusnak szimbólikus értelmet ad. Csakhogy ahol minden szimbolikus értelmet kap, ott a néző nem tud válogatni, és főleg nem tudja élvezni a hétköznapiságból a filozófiai általánosításig emelkedő fokozás élményét. Shaw, majd napjainkban Brecht azzal lett korunk szinházi mestere, hogy egyszerű történeteiben a legmélyebb etikai-világnézeti gondolatokat tudta a nézőnek - élményként, rezonanciaként átadni. Történetei az allegorikus ábrázolómód és a hétköznapi igazság határán mozognak és a néző közben a naiv-hétköznapi helyzetektől a világnézeti magaslatokig képes felemelkedni. - 180 -