Almási Miklós: Színházi dramaturgia (Színházi tanulmányok 14., Budapest, 1966)

Előszó helyett - gondok: HAGYOMÁNYOS VAGY MODERN DRAMATURGIÁT?

bonyolultságát a szinpadró

l képesek elmondani. Tehát egyrészt alakitja ezeket az eszközöket a modern életforma, a művészet áramlatainak hatása, de csak annyiban, amennyiben e műfaj alapvető feszültségét - életanyag és közönség kapcsolatát segíteni tudja. És mivel ebben a szférában két komponens - minden történelmi-társadalmi változása dacára - állandó: a közönségé és a szinpadé, ezért a kettő legáltalánosabb kapcsolódási szabályai is állandóak maradnak. Nem az "örök művészi törvények" idealista értelemben, hanem abban a dialektikus

abb megfogalmazásban, ahogy Hegel értette: az ugyanaz és a mégsem ugyanaz értelmében. A dramaturgia alapelvei ugyanazok maradnak, de 'mindig más és más áttétel lényegeként maradnak ugyanazok, az állandó ujraformálódás és megujulás szubsztanciájaként. Az a műfaji követelmény, hogy egyéni sorsot lássunk a szinen, igen sokat változott - sőt Gorkij Éjjeli menedékhel

y

e. vagy Hauptmann Takácso

kja át is lépi ezt az igényt - de ez a követelmény minden formaváltozás és színháztörténeti forradalom után ma is él. Ugyanilyen a néző "többet tudásának" követelménye, a hősök sorsának kibogozhatatlan ellentmondásossága, a fordulat és még más egészen általános tendenciák. Ezek ellenében is lehet drámát irni, "de a fejlődés fővonal

a mégis ezek mentén fut, ezek állandó tagadása és megujitása-megtartásának dialektikájában. udomdn^ opest * j / - 17 -