Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

I. A drámai forma a viták kereszttüzében

nye", * rámutat, hogy ez a világnézeti biztonság egyre jobban kivész az alkotókból. Ennek legfőbb okát az értékrend viszonylagossá válásában látja, aminek következtében az iró elveszíti szerves kapcsolatát közönségével és ily módon egyre jobban szétfoszlik az anyaghoz való szuverén viszonya. 1911-ben Lukács György, noha a polgári művész helyzetét kívülről szemlélt, a dráma számára pillanatnyilag nem lát kiutat; de ennek oka nyilvánvalóan az, hogy esztétikai általánosításait művekre alapozza, márpedig a szocialista dráma ekkor még csak születőfélben volt s természetéről Lukácsnak csak homályos sejtései lehettek. A későbbi polgári esztétika egyes képviselői teljes jóhiszeműséggel kötelezték el magukat egy-egy drámai irányzatnak, amelyben a valóság művészi birtokbavételének egyedüli vagy leghelyesebb megoldását látták; de ezzel párhuzamosan kialakult az az áramlat is, amely aztán a II. világháború után lép fel egyre határozottabban s amely immár nem küzködik a kiút módozatainak felfedésével, a "dráma katarzisának" lehetőségével, hanem egyértelmű magabiztossággal veszi tudomásul a dráma felbomlását, mint az értelmes valóság felbomlásának természetes következményét. A korszerű dráma, amennyiben még drámának nevezhető, a felbomlott dráma, amely a valóság ábrázolásának igényét természetszerűleg utasítja el magától, mivel a valóság már nem ábrázolható. így vallja ezt például Georges Pillement francia esztéta: "Mint ahogy a festészetben is az egyre nehezebb, benső jellegű, absztrakt és megformálatlan müvek felé haladunk, ugy küszöböl ki a maga részéről a szinház is mindent, ami csak puszta realitás, anekdota volt, hogy az emberi lény belső erőit, 4. Lukács Györg

y: A modern dráma fejlődésének története, Budapest, 1911. Franklin Társulat, I. kötet, 25. o. - e -