Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)
III. Kísérletek a drámai forma kiszélesítésére: epikus és lírai törekvések a mai drámában
hogy elvégezze a maga specifikus munkáját és elhóditsa a valóságtól azokat a jelenségeket, amelyek művészi megmunkálásuk során alkalmasnak bizonyulnak egyéni és általános, konkrét és szimbolikus dialektikájának drámai tükrözésére. A kultúrpolitikánkat érintő mai bírálatokban többször is visszatér egy figyelemre méltó kérdés: miért van az, hogy egyes nyugati drámákat ( Dühöngő ifjuság T Altonai fog l vokj Ifjúság édes madara stb.) színpadainkról hoszszabb-rövidebb időn át eltanácsolnak, mlg ugyanezen müveä filmváltozatai előtt megnyílik a sorompó, holott tetejében a filmek nézőközönsége sokkal szélesebb körű. Mármost anélkül, hogy a szinházpolitikai aggályoskodásoknak feltétlenül igazat adnánk, meg kell állapitanunk, hogy ebben a megkülönböztetésben ott rejzőzhet a két műfaj lényegbeli különbségének felismerése isj a filmnek ugyanis nem műfaji ismérve az intenzív totalitás, a drámának viszont igen. A színházi néző, mióta csak a szinház létezik, felkészült rá, hogy a színpadon bemutatott konfliktus felvetésében és megoldásában az iró világszemléletének kifejezését lássa és a müvet a világgal szembeni állásfoglalás megnyilatkozásaként értelmezze. A film nézője a filmalkotásnak korántsem tulajdonit ilyen egyetemes és közvetlen jelentőséget, s hajlamos rá, hogy a müvet többé-kevésbé epizódként értelmezze. A színházi nézőnél sokkal Inkább képes arra, hogy az egyes művészi hozzájárulásokat,a rendező, az operatör, egy-egy színész munkáját különválasztva,a maguk autonóm értékében szemlélje és esetleg nagyobb fontosságot tulajdonitson egy alakitásnak, egy jelenetnek vagy egy képi megoldásnak, mint az egész gondolati koncepciónak* (Másfelől ugyanakkor egy-egy ilyen mozzanat, épp az emiitett drámák filmváltozatának esetében is, sokkal markánsabban emelheti ki az Írói anyag egyes haladó, pozitiv elemeit, amelyek a színpadon, az egész koncepció vitatható volta miatt, kevésbé érvényesülnek.) S ez a kétféle beállítottság nem a néző önkényéből vagy felfogóképességének
