Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

III. Kísérletek a drámai forma kiszélesítésére: epikus és lírai törekvések a mai drámában

meny lehető legteljesebb kikapcsolásával komponál, vagyis a dráma lényeges tartalmát a lélekbe viszi át."*"^' Mármost kétségtelén, hogy a zárt drámai formák alkalmasabbak az aprólékos léiekrajzra, mint a széles és nyitott drámai freskók, bár hogy ez sem abszolút törvény, arra elegendő csak Shakespeare-t emlitenünk; kétségtelen az is,hogy pl. a modern zárt formának olyan mestere, mint Garcia Lorca va­lóban takarékosabban él a cselekményességgel; de például a Saleml boszorkányok vagy az Orfeusz alászáll s a többi Williams-dráma korántsem szűkölködik "külső" cselekmény­ben, és az érdekes meseszövést nagyonis össze tudja békí­teni a gazdag pszichológiával. Ami pedig a harmadik fel­tételt: a kis időre és helyre való összevonást illeti, ez úgyszólván evidencia, és nem jelent többet annál, mint hogy a zárt szerkesztésű dráma - zárt szerkesztésű dráma. Ha az eddigiekben röviden utaltunk szinmü és regény rosszul értelmezett versenyének veszélyeire, térjünk itt ki a másik nagy vetélytárssal, a filmmel való kapcsolat kérdésére is. Gyárfás Miklós meggyőzően vallja: "A dráma­irodalom bizonyos eseményeket már nem tudott követni ebben a században. Az első és második világháborúról például ha­talmas filmalkotások születtek, de igazán jó dráma alig."^"* Valóban: ha a színház- ós mozilátogató végig­tekint az utóbbi években szerzett élményein, azok között minden bizonnyal több jelentős filmet talál majd, mint szindarabot. De azért pusztán mennyiségi szempontból is vitatható az Ítélet; Kuczka Péter állapitja meg, hogy "a filmesztéták szerint sincs több igazán művészi film a vi­lág eddigi termésében, mint 150-200." Márpedig ha ösz­szevetjük a színházi és a filmtermelés üzemeltetési kapa­Osváth Béla i Felszabadult színház - mai magyar dráma­irodalom. 14# G yárfás Miklós t Színpad és film. Élő dramaturgia, 5^ o. J * Kuczka Péter » A menyasszony arcképe. A könyv, 1965. ma. jus.

Next

/
Oldalképek
Tartalom