Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

III. Kísérletek a drámai forma kiszélesítésére: epikus és lírai törekvések a mai drámában

Mielőtt s mai epizálási kísérleteket megvizsgálnék, először szembe kell néznünk azzal a felfogással, amely a mai epikus törekvéseket egy, a világ drámairodalmának évezredek óta létező, egyenrangú második vonulatából származtatja. Marianne Keating például Das epische Theater cimü könyvében a világ drámairodalmát két ágra osztja, az arisztotelészire s a nem-arisztotelészlre, s az utóbbi csoportba belesorolja a misztériumjátékokat, az auto sacramentalókat, az Erzsébet-kori, a jezsuita, a Sturm und Drang drámairodalmat, Grabbe és Büchner alkotásait, valamint a modern drámairás jelentős részét. Anélkül, hogy e helyütt az emiitett drámai irányzatokra egyenként kitérnénk, le kell szögeznünk véleményünket: a nyitott formák és a mai értelemben vett epikus törekvések között (már jóelőre jegyezzük meg azonban, hogy az utóbbiakat nem azonosítjuk a brechti epikus drámával)alapvető különbség van, amelynek szem elől tévesztése ismét csak az aktuális problémák összekuszálását segiti elő. Az olyan drámairók, mint elsősorban Shakespeare,és mellette (egyes müveiben) Goethe, Büchner, vagy Trenyov és Visnyevszkij, mellőzték ugyan - illetve, az Erzsébet-kori szerzők esetében, nem is ismerték - a felvonástechnikát és lazább, több oldalú jelenettechnikával dolgoztak, dramaturgiai formájuk kétségkívül messzemenően különbözik a zárt szerkesztésű drámáétól, de a dráma alapvető műfaji feltételeinek a maguk sajátos eszközeivel eleget tettek. (Shakespeare esetében, akinek életmüvét évszázadok óta minden dramaturgiai írás példatárnak használja, ezt valóban naivitás is volna bizonyitani.) Esetenként más és más okokból - Shakespeare-nél többek között jelentős szerepet játszottak a korabeli szinházópitészeti-szinpadi viszonyok is - nyúltak a nyitott formákhoz, de viszonyuk az ábrázolandó anyaghoz szuverén volt, konfliktusukat szilárd álláspontról szemlélték, a maguk választotta formán belül megoldották egyszeri és általános, konkrét és szimbolikus szintézisét, ember és társa-