Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

I. A drámai forma a viták kereszttüzében

Első látásra ls nyilvánvalói az álláspontok fentebb idézett két csoportja között ellentmondás rejlik. Nem ugyanazt vallják azok, akik szerint kielégitő tartalmi mondanivaló esetén a választott forma közömbös és azok, akik az újszerű tartalom iránti igényt újszerű formák követelésével kötik össze. Ezt az ellentmondást néha egyazon iráson belül is felfedezhetjük. Hegedűs Géza egyik tanulmányában például egyfelől hangsúlyozza a tartalom kizárólagos elsőbbrendüségét és leszögezi: "Csak az eszme lehet modern", másfelől rögtön hozzáteszi: "De ha az eszme modern, akkor meg i3 kell találni hozzá a legmegfelelőbb technikai megoldásokat, hogy a mü is modern legyen és a produkció is modern legyen." És ugyanott kijelenti: "Csakhogy az uj eszmék kifejezéséhez rendszerint nem álon kalmasak a formai elemek megszokott rendszerei." * Ez tehát azt jelentené, hogy az eszme modernsége és a mü modernsége két különböző, más és más eljárással megoldandó, egymástól függetlenül létező szempont és kettejük közül az eszme modernsége abszolút magasabbrendűségét élvez. Ennek az ellentmondásnak legfőbb oka valószínűleg abban gyökerezik, hogy a szocialista drámaesztétika a maga fejtegetéseit spekulativ alapon, ujabb keletű sikerűit szocialista müvek hiányában kénytelen szőni. A polgári irók által több vagy kevesebb sikerrel alkalmazott újszerű formai megoldások olyan tartalmakat közvetítenek, amelyekkel kapcsolatban általában joggal lehetnek fenntartásaink, amellett, hogy az általuk ábrázolt valóságanyagnak a miénktől eltérő volta elméletileg kétségessé teszi, mennyiben alkalmazhatjuk sikerrel vivmányaikat;azok a kísérletek pedig, amelyek az utóbbi években arra irányulnak, hogy a szocialista dráma újszerű eszközökkel fejezze ki mondanivalóit, még nem vezettek olyan eredményekre, 20""Ü Hegedűs Géza

: Drámatechnika és színpadtechnika. Élő dramaturgia. 219« o.