Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)
IV. Sejtelmek az új szintézisről
lomhoz, az emberhez való hasonló töltetű viszonyukat nagyjából egységes formarendszerben fejezték ki, amelynek jegyeit aztán az emiitett nagy teoretikusok elméletben is összefoglalták. Bizonyosnak látszik, hogy a mai korban kialakuló uj szintézis nem mutat majd hasonló formai egyöntetűséget, de valószínű, hogy drámai termésének sokkal több közös jegye lesz, mint mostani drámairodalmunknak, hiszen napjaink a dráma szempontjából is átmeneti korszakot jelentenek, e vonatkozásban is a felkészülés időszakát éljük. A közös jegyek megszaporodása nemcsak a szemléleti hasonlóságból következnék, hanem, merőben pragmatikus alapon, azért is valószínűnek látszik, mert, noha a drámai virágkorokban a drámai termés általában igen bő és a szinház nagyszámú alkotót vonz magához, de a beteljesedés, a szintézis általában néhány kiemelkedő művész nevéhez szokott fűződni, akik a felkészülés időszakának szerteágazó kísérleteit összefoglalják és a maguk képére formálják. Ez idő szerint tehát a szintézisre jellemző formák pontos természetét megjósolni aligha lehetséges és jelen tanulmány fő célja csupán az volt, hogy rámutasson: keresni, kísérletezni csak a dráma határain belül lehet, bármily szélesen értelmezzük is azokat. Korunk nagy drámairodalma még nem született meg, de annyi bizonyosnak látszik, hogy feltételeit csak a "drámai" dráma elégitheti ki. Budapest, 1965. június.