M. Császár Edit: Színháztörténetünk társadalomtörténeti összefüggései (Színházi tanulmányok 12., Budapest, 1965)

A színészi játék rekonstrukciója

alakitói. László, Szerdahelyi, Prielle Kornélia, Jászai Mari, Újházi Ede, Halmi Ferenc vagy nem végeztek sziniiskolát, vagy annyira eredeti tehetségek voltak, hogy át tudtak törni az iskolai szabályok korlátain, mint Márkus Emilia és Gyenes László. De a Főiskola ez időbeli példaképei, disze és virága, minden mester kedvencei, nagyjából ötven évvel maradtak el a kortól. Pontosan avval a merev méltósággal mozogtak a tragédiákban, mint azt Egressy helyesnek tartotta. Mert ahogyan Paulay dogmatizálta, csaknem harminc éven át, Egressyt, ugy dogmatizálta Paulayt Tóth Imre, a Nemzeti Szinház, majd a Főiskola igazgatója, szinháztörténetünkben a legszürkébb epigonok egyike. Az elmondottak ellenére sem vitás, hogy 1880 és 1915 között - amikortól Hevesi már állandó jelleggel a Nemzeti Színházban fejthette ki nevelő munkáját - termettek Magyarországon jó szinészek. A színészi játék ugyanis sokkal spontánabb folyamat, mint a szinpadi beszéd; aki fel tudta fogni szerepét önállóan is, az nem ragaszkodott iskolás kora félévszázados magyarázataihoz, és akinek a természet megfelelő testi ügyességet adott, az nem mozgott olyan mereven Bánk jelmezében sem, mint egy főpapi nagymisét celebráló püspök. A természetes mozgás, a mindennapi beszédhez alkalmazkodó dialógus különösen a Vigszinház tagjainak volt kiváltsága. A hiba itt csak abban rejlett, hogy az a természetes játék, amit produkáltak, csupán egy vékony társadalmi réteg sajátja volt, tehát nem művészien tipizáló. Azon az alapon, amit Egressy elméleti munkáiban lefektetett, Hevesi Sándor épitette tovább a magyar szinpadi játék elméletét és gyakorlatát. Akik 1915-ben még elég fiatalok voltak hozzá, hogy nagy elméleti tudásanyagát a magukévá tegyék, vagy éppen a keze alatt nevelődtek, hordozóivá lettek az akkor legmodernebb játékstílusnak. /Bécsben Kainz, Moissi jelzik az irányt./ Pethes Imre /Krecsányinál kezdte pályáját, annál az igazgatónál, akire Molnár