M. Császár Edit: Színháztörténetünk társadalomtörténeti összefüggései (Színházi tanulmányok 12., Budapest, 1965)
A színészi játék rekonstrukciója
tán felül áll, hogy a szinháznál még sohasem láttak szentet, tehát ez a jelenet teljes érvénnyel nem volt megoldható. De ha a szöveget egyszerűen, mint monológot fogták volna fel, Darvas jól, komolyan elmondta volna, mert ő már tud monológot mondani. Istenhez beszél Becket? így is felfoghatjuk. De felfoghatjuk ugy is, hogy Becket saját meggyőződésével akar egyenesbe jutni, önmagával dönt önmaga felől. Ha azonban a két ima jelenet teljesen idegen volt rendezőtől, alakitótól egyaránt, egy technikai fogás segitett volna: olyan szinészt, aki nem tud, vagy nem akar egy adott monológot elmondani, világitsunk be hátulról, hogy az alakot fény vegye körül, de az arcát a közönség ne láthassa. >7 * A két imajelenet kivételével azonban Darvas hiánytalanul oldotta meg feladatát a mü második részében is. A derűs charme-ot a nagy méltóságot viselő férfi kissé fensőbbséges humora váltotta fel. Becket, az érsek, a szent kenettől sem vált érzelmesebbé, de azért nem szivtelen, mint a király gondolja /még kevésbé becstelen, mint egy kritikusa állította.../. Nyilvánvalóan szereti a kis szász fiút, akit magával visz száműzetésbe és halálba, és szereti a királyt is. "Mióta elváltam a királytól, nem szűntem meg beszélni hozzá", mondja a francia uralkodónak. Becket egész életében fölébe kerekedett a királynak és fölébe kerekedik a halálban is, mert bátor, céltudatos, és példát mutat arra, hogy bizonyos elvek érdekében van értelme az önf e 1 ál do z ásnak. Mielőtt azonban napirendre térnénk a felett, hogy egészen fölöslegesen ijedtünk meg Becket Tamástól, halála után 795 évvel, még meg kell emlékeznünk az előadás legharmonikusabb, mert semmiféle reservatio mentalistól nem háborgatott alakításáról, Fodor Tamás kisbarátjárói. A sziszegő gyűlölettől a makacs konokságon át az alázatos szeretet teljes odaadásáig, ez a fiatal fiu mindenre megtalálta a maga arcjátékát és mozdulatait. Első találkozója
