M. Császár Edit: Színháztörténetünk társadalomtörténeti összefüggései (Színházi tanulmányok 12., Budapest, 1965)

Előszó

Színháztörténeti Osztályán, másodszor a Színháztudományi Intézet történeti osztályának gyűjteményi részlegében, de nem egy más könyvtárban is. Gondolok itt elsősorban pl. a Debreceni Egyetemi Könyvtár helyi vonatkozásban igen értékes anyagára. A kéziratos - később esetleg befűzött fe íér lapos, szabályszerű rendezőpéldány - anyag sokféle szempontból megszólaltatható. Ezekről alább még beszélek. Hogy a régmúlt szinházi esték felidézéséhez színpadképek, vázlatok, ikonográfiái vonatkozások mennyire fontosak

s arról talán nem is kell szólnunk. Az elhangzott beszéd rekonstruálása, sajnos, csaknem lehetetlen... A rekonstrukciós munkánál azonban nem az itt néhány szóval vázolt források típusa, hanem a speciális téma igénye határozza meg a tennivalókat. Drámai szöveg helyreállításához is lehet levéltári forrásanyagot felhasználni - mit kellett kihagyni? a cenzúra aktái között! -, a színpadképnél is fordulhatunk irodalmi szöveghez - szerzői utasítások -, vagy még inkább gazdasági iratokhoz. Nagy vesztesége a magyar színháztörténetnek, hogy a legtöbb lebontott, megszüntetett színház gazdasági iratai elpusztultak. Ha pl. a Budai Népszínház diszletkönyvei és az egyes darabokhoz megadott jelmez-kéziratok fennmaradtak volna, sokkal tisztábban látnánk egy, a kapitalizálódás kezdetén üzemelő fővárosi kis színház életét, mint pusztán történeti vagy irodalmi forrásokra támaszkodva. Azonban csak avval számolhatunk, amink van. Drámai szövegek és szövegmódosulások, a nyelv változásának észrevehető jegyei egy-egy kéziratos sugópéldányban vagy egyegy hanglemez segítségével; száz-százhuszéves szinpadvázlatok, igen kevés, úgyszólván semmi korai szinpadkép, kevés korai jelmezkép, a XIX. század vége felé egyre gazdagabb patakként áradva; kevés, de jó történeti és kritikai irodalom - ez az, amit itt, ebben a tipikusan közép-európai országban Európa szinházi életének rekonstruálásához hozzáadhatunk.