M. Császár Edit: Színháztörténetünk társadalomtörténeti összefüggései (Színházi tanulmányok 12., Budapest, 1965)

A színpad rekonstrukciója

A közönség pedig tapsolt. Tapsolt Párizsban és tapsolt Magyarországon. Egressynek azonban mint szinésznek és mint rendezőnek egyaránt, megvolt az az érdeme is, hogy varázsos egyénisége képes volt utánpótlást nevelni. Molnár György, ugyancsak a francia iskola hive, tőle tanulta mindkét mesterséget. Es ha ez a játékban nem is hozott továbblépést, mert Molnárnak elsősorban nem színészi tehetsége volt, a rendezésben feltétlenül haladást jelentett, precizen kidolgozott tömegjeleneteivel, semmiről el nem felejtkező figyelmével. A díszlettel egykorú, de szerencsésebb, mert könnyebben előállítható és szállitható hatáskeltő eszköz a jel mez

. Az igényes jelmeztár már a XVIII. században is jellemzi hazai színházainkat. Kelemen László együttesének csakúgy, mint a második fővárosi magyar együttesnek tisztes jelmeztára volt, holott a női protagonisták általában saját ruháikat használták. Fényes ruhatár emléke maradt fenn, bár csak kéziratos jegyzékben, Eugen Busch után. A jelmezekről a XIX. sz. első felének szinészábrázolásai nyújtanak képi tájékoztatást. A Nemzeti Szinház gazdasági iratai között egyébként fennmaradt az ötvenes évekből jelmez jegyzék, hogy csak egy nagyon nevezetes drámánkra vonatkozólag idézzünk valamit, a Bánk-bánprodukcióról. Innen tudjuk, hogy 1858 tavaszán Hegedűs Lajos II. Endrét Kálmán király jelmezében játszotta /Jókai: Könyves Kálmán

, bem. 1855»/ "kevert sinórral" /a kifejezés valószínűleg arra utal, hogy a zsinórozás több szinü szálból volt fonva/, hozzá fekete gyöngyös sapkát, kis réz koronát, fekete sálat és övet, fekete "toszkin" /kelmefajta - a szerző/ nadrágot, fekete szarvasbőr csizmát, fekete magyar diszkardot ugyancsak "kevert" zsinórral viselt. Valamivel később Komáromy Alajos, aki délceg termetű férfi volt, az operabel! Endre jelmezében játszott. A kis Béla herceget egy balettnövendék kék atillában, vörös nadrában, sárga