M. Császár Edit: Színháztörténetünk társadalomtörténeti összefüggései (Színházi tanulmányok 12., Budapest, 1965)

A színpadi szövegmondás felidézése

A SZINPADI SZÖVEGMONDÁS FELIDÉZÉSE Az első magyar hivatásos színtársulat a XVTII. sz. végén működött a városias fejlődésének éppen nekilendült Pest-Budán. Irodalmi sulyu szerzői - helyesebben müforditói - közül Kazinczyt, Verseghyt, a piarista irókat, elsősorban Dugonicsot és Simáit vizsgálhatjuk meg tájnyelvi szempontból. Nem egy vidék szülöttei. Kazinczy és Verseghy szókincse nem sokban különbözik, mindkettő az ország felső vidékeinek /Abauj-Zemplén, Heves/ tájnyelvi alakjait rögzíti. Nyelvük választékos, tudatosan ment minden népies durvaságtól. A piarista irók közül elsősorban Dugonics és Simái érdemelnek emlitést. Más nyelvi tájegységhez tartoznak ugyan, Dugonics alföldi, Simái dunántúli-kisalföldi, de mindkettőjüket befolyásolta a rendi nevelés nyelve is. Az átlagos piarista iskoladráma magyarsága helyes; Dugonincs és Simái szövegei gördülékenyek, könnyen mondhatók, a szinpadi hatáskeltésnek megfelelnek. Ezek előrebocsátása után meg kell azonban mondanunk, hogy jóllehet a drámai szöveg nyelve a szerzőtől függ és előnyös helyzetet jelent, hogy akkor, amikor egységes irodalmi nyelv még nem alakult ki, a leggyakrabban játszott szerzők hasonló módon irtak, valójában a szinpadi beszéd a kezdeti korban nem a szerző-forditó, hanem a színész dialektusától függött. Ennek ellenére, az első magyar játékszín! társaság szövegmondása ellen emelt semmi kifogásról nincs tudomásunk. A meglehetősen kevés számú és szűkszavú kritika mellett oka lehet ennek az a lélektani körülmény is, hogy mindenki örült a magyar színháznak és nem nagyon firtatta, milyen ez a beszélt magyar nyelv. Szere-