M. Császár Edit: Színháztörténetünk társadalomtörténeti összefüggései (Színházi tanulmányok 12., Budapest, 1965)
A dráma rekonstrukciója
magának korrigálta! - jobban hangzanak az ő fogalmazásában, mint Kelmenfyében: 16 * A királynő tiéd volt. A király Tiéd volt a királyné. Rabolta tőled el. Hanem jogodban A király el Azért nem biztál mindeddig, Rabolta tőled. Ám szerenyen, eddig jogodban Mert tán Fülöp megérdemelte őt Szerényen bizalS Ítéletet nem mertél mondani. matlankodál. Talán megérdemelte őt Fülöp. Te eddig ítéletet nem mertél mondani• /Egressy/ /Kelmenfy/ A kéziratos szinmü egyéni szine, kortörténeti jelentősége még a tiszteletben álló irodalmi szövegeknél sem elhanyagolható. Még fokozottabban értékelhetjük az irodalmi magyar nyelv kialakulásának szempontjából azokat az egyébként érdektelen, pár évtizedet megélő konzum-müveket, amelyeket a szegény magyar szini műsor nem nélkülözhetvén, időről időre elővett és leporolgatott, tehát alapos nyelvi átdolgozáson mentek keresztül. Zschokke Abellinó ja - a nagy bandita - a tizes években learatta a pest-budai német szivek remegését és a tapsokat. Ugyanebben az időben fordította le magyarra Benke József a müvet. Csakhogy a magyarság nem engedhette meg magának azt a fényűzést, hogy néhány év alatt pár tucat előadásban végezzen Ilyen hatásos színpadi müvei. Az "aranykor", a "hősi korszak" "nagy gárdája" is végigjátszotta bizony minden állomáshelyén, Kassán csakúgy, mint Kolozsvárott, vagy éppen a budai Várszínházban. Szinpadi hatását tekintve, a nagy bandita még életerősnek bizonyult. A nyelv azonban megöregedett kalandos figurája körül. 1810-ben másképpen beszéltek a magyar játékszínen, mint huszonöt - immár nem "esztendőkkel" - hanem évvel később. A színészeknek is jobban módjukbrn állt minden egyes rollet megtanulni, amit szerepn f" neveztek akkor, és ami Benke idejében is archaikus ha.igzásu volt,
