M. Császár Edit: Színháztörténetünk társadalomtörténeti összefüggései (Színházi tanulmányok 12., Budapest, 1965)

A dráma rekonstrukciója

rep. Ez a lehetőség még nyitva áll a magyar játókszin előtt is. Ugyancsak a szöveg belső hangsúlyának a módosulását figyelhetjük meg Schiller Ármány és szerelem c. tragédiájánál. Ennek a műnek valódi, schilleri visszhangja nálunk sohasem csengett ki, mert bár a XVIII. sz. vége óta forog szinpadjainkon, az adott szituáció idegen volt. Az eredeti társadalmi mondanivaló helyét már a kezdet kezdetén a gazdag fiu és szegény leány házassága elé gördülő akadályok /egyébként sokkal általánosabb érdeklődésre számot tartó/ kevésbé komplex problematikája foglalta el. A protagonisták Ferdinánd és Lujza, mögöttük a kancellár, Wurm, de még 13. Lady Milford is háttérbe szorult. ' Ferdinánd és a Lady, mint a darab kulcsegyéniségei, mint a modern néző számára intellektuálisan érdekes jellemek, 1945 után léptek előtérbe. Majdnem lehetetlen azonban ma Lujza szerepét jól eljátszani. Szövegének egyéni tartalmat adni olyan alakitóerőt kivan, amihez gazdag szinpadi gyakorlat szükséges és a követelményeknek megfelelően ifjú szinésznők effélével ritkán rendelkeznek. Ha a magyar játékszín százhetvenöt éves műsorán végigtekintünk, fölös számmal találunk olyan tragédiát, ami két-háromszor átment a fentiekhez hasonló belső alakváltozáson. Nagyon kevés azonban azoknak a vígjátékoknak a száma, amelyek túléltek másfél évszázadot, vagy akár csak egyet is. A tragédiát ugyanis sokkal könnyebb változó korokhoz adaptálni. Ha mellőzzük is azt az egyébként bizonyítást sem kívánó tényt, hogy maga a tragikus cselekmény, a halál vagy a lelki megsemmisülés az emberiség közös élménye és állandó érdeklődésre tarthat számot, azt tapasztaljuk, hogy a nagy tragédiák mindig biztos lélektannal dolgoznak, a szerző bonyolult jellemeket fest. Ezek az adott jellemek bizonyos célokra törnek; céljaikat, de még inkább a céljaik eléréséhez használt eszközöket képesek vagyunk saját megváltozott társadalmi körülményeink forma-