Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)

I. A SZÍNJÁTÉK MŰVÉSZETÉRŐL - 2. A színjáték művészetének néhány sajátossága - d/ A színpadi kép "jelentéses" volta; a színjáték művészetének konvenciói

tala képviselt "szellemi alakot" s végül e kettőn tulmu61 tátva, utalva, magát az ábrázolásra kerülő valóságot. * Az, amit Almási itt kifejt, tulajdonképpen a deslfrlrozás

, a dekódolás folyamata. Annál is inkább, hiszen irányában valóban éppen ellentétes a szini kép kialakulásával,amelyről megállapítottuk, hogy a valóság az alkotói látomáson át a választott szinjáték-közegben elevenedik meg. A két folyamat fázisait egymás mellé állítva ez az összefüggés teljesen világos: "az ábrázolni kivánt valóság" -^"az ábrázolásra kerülő '"az alkotói látomás" valóság .["a szinj át ék-közeg eszközei" - "a szellemi alak" - "a szinész" (pontosabban T"a szini kép") A folyamat maga egyébként megfelel a megismerés filozófiailag meghatározott folyamatának: egyestől az általánoson át ismét az egyesig - mindkét irányban. Ugy gondoljuk, hogy ezek a fejtegetések is igazolják a dinamikus komplex képre vonatkozó, az eddigiekben más aspektusokból kifejtett, megállapításainkát, és közelebb vittek egy lépéssel a szinjáték művészete sajátosságainak felderítéséhez. Van azonban még egy probléma, amelyet a dolgok logikája következtében itt kell tárgyalnunk és ez a szini konvenciók területe. Azért kell itt tennünk néhány elvi és gyakorlati megállapítást, mert a szini kép kód-jellege megegyezést, társadalmi konvenciót tételez fel. A kód közös megegyezésen alapuló jelrendszer. Hatásmódja a feltételes reflexen alapul: egy bizonyos jel a társadalmi gyaiat ismétlődései által automatizált-leröviditett uton meghatározott reagálást vált ki. És hogy a szini képnek határozottan van ilyen megegyezéses jellege, azt az alábbiakban szeretnénk kicsit bővebben megvizsgálni és bi-