Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)

I. A SZÍNJÁTÉK MŰVÉSZETÉRŐL - 2. A színjáték művészetének néhány sajátossága - c/ A dinamikus komplex kép összetevői

egyeiu^angunak tekintik az ember és'társadalom ábrázolásával vagy éppen fölébe helyezik

. Egybeesik ez a gondolatmenet az önálló sőt diktatórikus rendező szerepkörének kialakulásával is. Talán nem felesleges végigkísérni fejlődésének majd torzulásának útját, s megismerni néhány jelentős dokumentumát. A legelső izben talán Gordon Craig fogalmazta meg a gondolatot 1905-ben: "...elmondom, hogy a jövő színházművészete milyen anyagot használ majd fel mesterművei megalkotásához. A CSELEKVÉST, a SZÍNPADKÉPET és a HANGOT. Ugye milyen egyszerű? És amikor azt mondom, hogy cselekvés - egyaránt értem a gesztust és a táncot, a cselekvés prózáját és költészetét. Amikor azt mondom, hogy sz

ínpadkép

, beleértem mindazt, ami a szem 'elé kerül, a világítást és a jelmezt éppúgy, mint a diszletet. Amikor azt mondom, hogy hang, ezen a kimondott vagy az énekelt szót értem..

."^

9

* 1917-ben a Les Mamelles de Teirésias cimü első szürrealista dráma prológjában Apollinaire igen költőien igy fejlesztette tovább ezt az elvet: A színháznak nem szabad a valóság másolatának lennie Az a helyes ha a drámairó felhasználja A rendelkezésére álló Összes csodákat... Az a helyes ha megszólaltatja a tömegeket a léleknélküli tárgyakat Ha ugy tetszik neki És hogy már nem számol tovább az idővel Vagy a térrel Univerzuma a szinmü Amelyben Ő a Teremtő Isten Aki akarata szerint rendelkezik A hangokkal gesztusokkal mozdulatokkal tömegekkel színekkel Nem pusztán azért Hogy lefényképezze azt amit az élet egy szeletének mondanak Hanem hogy magát az életet teremtse meg teljes igazságában 50.