Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)
II. EGY KOMPLEX DRAMATURGIA VÁZLATA - 4. Melpomené és Thaleia: az egyensúly igénye
est", mondották el igen sokszor, talán azért, mert a nézők nem szivesen szakadtak el attól a szép, különös világtól, amely néhány órára teljes személyiségüket igénybe vette, hatása alá keritette, értelmét világosította, érzelmeit felbolygatta, akaratát mozdította. A színjátéknak mint művészi élménynek továbbcsengése külön gondja a szinjáték alkotójának s annál inkább, mennél komplexebben szemléli művészetét. Szép példaként ezért hadd idézzük az Optimista tragédián ak azt a záró szerzői instrukcióját, amelyet e szinjáték komplex megvalósítóinak semmiképpen sem szabad figyelmen kivül hagyni és amely a maga komplex igényeivel jó bizonyítéka annak, hogy a szinjáték a maga legeslegutolsó pillanatáig dinamikus komplex szini képet kivan teremteni • "Alexej játékának hangja lassan-lassan s végképp elhal. A komisszár halott. Az ezred fedetlen fővel áll. A tengerészek feszesen állnak - hősiesek, erősek. A nap sugarai a szemükben tükröződnek vissza. Sapkájukon hadihajójuk nevének aranybetüi csillognak. A csöndet zene szakit ja félbe. S hallik az ezred lépteinek dübörgése. A zene érthetően és minden határozatlanságot kizáróan harcba szólit. Sz a gáttalan zenei áradás és hat ágyú ujjongó össztüze átrepül a síkságokra, át az Alpokon, a Pireneusokon. Minden él! A por aranyosan csillog a reggeli napfényben. A megszámlálhatatlan milliárdnyi élőlény lelkesen örül az életnek. Mindenütt buzog, zug, mozog az elpusztíthatatlan élet. Elragadtatás szőritja össze a sziveket a világ láttán, mely olyan embereket szül, kik szembeköpik a halálfélelemről szóló, megrögzött hazugságot. Gyorsabban vernek az ütőerek, s mint a hatalmas sodrú folyam, amelyet elönt a fény, s mint a lenyűgöző erejű természet félelmetes növekedésében, hangok hallatszanak, amelyek még nyersek, csiszolatlanok, de gigantikusak. A kataklizmák, az 24élet áradásának hatalmas hangjai ezek..."
