Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)

II. EGY KOMPLEX DRAMATURGIA VÁZLATA - 3. A változó világot jelentő színpad - c/ A veszélybe kerülő ember: a dráma

fajta értékítélet megszűnik, még az ellenkező előjel is. A játszma vége és rokonai mindenfajta összefüggésről lemondanak: a helyszin nincs sehol, a cselekmény semmikor játszódik, talán nincs is (bár az egész mü egyértelmű világossággal tükröz egy világnézeti-alkotói álláspontot), madárijesztő figurák motyognak egy atomjaira bomlott dialógot. A dráma megszűnt, mert nincsen törvény. Módszerünkhöz hiven most azt kell megvizsgálnunk, hogy a komplex dramaturgia értelmében fentebbi elemzéseink milyen következtetések levonását engedik, illetve követelik meg. Pontosabban: a teljes dinamikus komplex szini kép többi elemei, a dráma szövegének megelevenitésével kapcsolatos tényezők hogyan illeszkednek a kidolgozott feltételekhez. A könnyebb áttekintés kedvéért röviden mégegyszer felsoroljuk a dráma kategóriáit (az egymásmellettiség természetesen nem értéksorrend): 1. veszély és megmenekülés a/ van reális lehetőség b/ nincs reális lehetőség 2. veszély és megsemmisülés a/ a társadalomnak van igaza b/ a társadalomnak nincs igaza c/ objektiv "elidegenített" szemlélet d/ szubjektiv szatirikus szemlélet e/ nincs igazság - nincsen törvény. ^ Mivel, a mitosz-operával ellentétben, a dráma eseté ben éppen az "ember és a társadalom" ábrázolásáról van szó, tehát a megjelenítő eszközök középpontjában alapvető m

ódon az emberábrázolás és a környezetábrázolás áll

. Ezért az emberábrázolásban minden eddiginél kisebb szerep jut az eltakaró, álcázó megjelenési módnak (magatartás, maszk, jelmez) és mozgásnak és egyre nagyobb jelentőséget ölt a helyzetek és jellemek hitelességét biztosító realizmus. Ugyanez az elv vonatkozik a környezetábrázolás esz-