Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)
II. EGY KOMPLEX DRAMATURGIA VÁZLATA - 3. A változó világot jelentő színpad - c/ A veszélybe kerülő ember: a dráma
tusa válik drámaivá, csak azok a "cselekvések" drámaiak, fisa amelyek az ellentétes érdekek megváló sitására törnek. Egy előző fejezetünkben dramaturgiai-szerkezeti oldalról közelítve a kérdéshez, ezt ugy fejeztük ki, hogy "a konfliktus mindkét oldala testet ölt, látható lesz. A minimális formai megoldása ennek a követelménynek: ketten vannak a szinpadon." Sz a két fő vagy két pár, a játék és ellenjáték képviselője. Egymás elleni cselekvésük - győzelmi akaratuk kifejezőjeként, a végigküzdött harc során - a dráma . És mivel a nézők aktiv részvételével kialakitott dinamikus komplex képben, a színjátékban jelenik meg ez a küzdelem, ezért mindazokat a szinjátéktipusokat drámának kell neveznünk, amelyek a komplex dinamikus szini kép ki alakításának bármely eszközével ezt az emberi társadalom körén belül megvívott harcot, legyen az győzelmes vagy elbukásra itélt, megmutatják. Nem nevezhetünk "drámának" száz meg száz más szinjátéktipust; nem nevezhetjük annak, ismertetett korlátjai miatt, az egyszemélyes színjátékot, sem a mimoszt és a mítosz-operákat sem. De a mi gondolatmenetünk értelmében dráma a fenti feltételeknek megfelelő minden énekelt, táncolt, recitált, prózában és versben elmondott és eljátszott szinjátéktipus. Az egymással szembenálló két fél a drámában olyan szituációba kerül, hogy veszélyt jelent egymás számára. Olyan veszélyt, mely a létet fenyegeti. A lét drámai értelemben jelentheti a puszta létezésen kivül az "emberhez méltó" létet, egy jogos vágy beteljesülését is. A nagy komédiákban ilyen létkérdés a szerelem, az élet forrása; más műfajokban a becsület, a társadalomhoz való tartozás. Drámai értelemben a halál sem feltétlenül a fizikai megsemmisüléssel azonos; jelentheti az egyéni célkitűzés megsemmisülését, a becstelenné válást, a társadalomból való kitaszítottságot, az önbecsülés elvesztését, az emberi méltóság feladását. Az exisztenciális veszedelmet a drámában mindig az ember jelenti az ember számára, nem tüz, viz,
