Sz. Szántó Judit: Az angol színház új hulláma (Színházi tanulmányok 10., Budapest, 1963)

II. DRÁMÁK ÉS PROBLÉMÁK - c/ Az ember a társadalomban és a drámában

is helyesen határozta meg, amikor kijelentette: "Fejlődésem, meglehet, elvezet majd a naturalizmustól. De... éppoly kevéssé lennék öncélúan nem-naturalista, mint ahogy naturalista sem önmagáért voltam; mindkét kifejezési mód csak annyiban érdekel, hogy általuk tovább adhassam azt, amit élményeim az én számomra jelentettek."-^* A Mindenhez sültkrumplit Wesker irói képességeit uj oldalukról mutatja be és minden darabja közül a legszélesebb fejlődési perspektívákat rajzolja ki a szerző előtt. A viszonylag kis terjedelmű, tizenkét villanásszerü, tömör jelenetre tagolt dráma tudatosabb realizmusra, süritésre, fegyelemre, pregnánsabb jellemábrázolásra és a drámai

lag jelentékeny szituációk gondosabb megválogatására kényszeritette az irót, aki eddig, mondanivalója fontosságának és újszerűségének tudatában, hajlamos volt a művészi kényelmességre és ezzel tulajdonképpen maga kárhoztatta önmagát lokális, belföldi jelentőségre. A dráma elragadtatásra késztette az egész angol kritikát; Eric Chapman például a legnagyobb háború utáni angol nyelvű drámának nevezte, amely felér az Ügynök haláláv

al és a Salemi boszorkányokkal (

The Crucible

. 1952),

^a "Times" konzervatív kritikusa, Harold Hobson pedig szintén csak eszmei fenntartásokkal élt és derűsen jelentette ki: "A Mindenhez sültkrumplit cimü darabot én nem ugy élvezem, ahogy Mr. Wesker szeretné, hogy élvezzem. Mr. Wesker ugy látja drámáját, mint harci toborzót a szocializmus érdekében, támadást az Establishment (az angol uralkodó osztályok - Sz. Sz. J.) ellen... Az én számomra mindez nulla. Az, hogy egy darab az Establishmentet támadja, engem sem mellette nem befolyásol, sem ellene nem hangol. Ami engem érdekel, az a támadás szellemessége, maró volta, élessége, intelligenciá50. Nyilatkozat a Transatlantic Re view-ban. Idézi John Russel Taylor. I. m. 158. o. 51. Plays and Players 1962. július.