Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

III. A SZÍNJÁTÉK SZOCIOLÓGIAI SZERKEZETÉHEZ

mert egy harmadik figyelő szemmel szemben mint cselekvő kénytelen viselkedni - kénytelen másképp látni és megítélni a jelenségeket. Ha ezek a példáink nem is tökéletes illusztrációk, azt hiszem, mégis jelzik a jelenséget. A magányos szemlélő még mint privát ember lát és Ítélkezik. Az Ítélet szükséglete itt még túlnyomórészt az egyéni-egyedi érdekek szolgálatában áll, s a társadalmi normák érvényesítése még nem okvetlenül hozzátartozó alkatrész* A csoportos szemlélésben már mint társadalmi ember figyelem az eseményeket, s ugy alkotom meg ítéletemet, mint ennek a társadalmi rendnek, csoportnak tagja, vagy legalábbis érzem Ítéletalkotásomon ennek a társadalmi "szemnek" kényszerítő erejét. A látvánnyal való privát kapcsolatom ugy szűnik meg,hogy a más szemével is próbálom látni a dolgokat: azokat az általános kliséket idézem fel magamban - szemüvegként - melyek az emberek látásmódját, ennek a csoportnak ítéletalkotását vezérlik. Persze a más szemével valólátás lehet helyes és helytelen, vezethet az igazság tisztább felismeréséhez és az igazság elfedéséhez: attól függően, hogy milyen az a közösség, melynek tagjaként, melynek alapvető érdekeit megvalósítva "látom" a dolgokat. Tehát nem a Le Bon féle M

tömegembert

,, akarjuk itt igazolni; ellenkezőleg. Az osztályok és pártok közösségeiben élő ember Ítéletalkotását akarjuk tisztázni, mely nyilván a tömeglélektan cáfolata is. Igy pl. a proletariátus döntő csatáiban az oda bekerülő átlagember világnézete, világról alkotott képe is átalakul - mégpedig a helyes irányba. Ezt láthatjuk pl. Gorkij regényeinek értelmiségi hőseinél, ahol a valóság helyes felismerését nyerik el ezek a figurák a proletárközösséggel érintkezve. Persze a "rossz közösség", reakciós osztályok vagy csoportosulások ellenkező irányba sodorják az egyéni Ítéletalkotást. Itt is lehet - s mindig is található - egyé-