Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

III. A SZÍNJÁTÉK SZOCIOLÓGIAI SZERKEZETÉHEZ

mindennapi gyakorlatunkból< Ha megállunk bámészkodni egy építkezés előtt, gyakran feltör bennünk az a mondat, bogy "ezt nem igy kellene". Automatikusan hozzuk az Ítéletet, pusztán azzal, hogy nézelődünk. Elméletileg, az "általános normák" felől tudjuk, hogy az adott esetre milyen szabály illik, melyik szokásnak, vagy előírásnak kellene Itt érvényesülnie, s mikor szemlélők vagyunk, akkor ezt a "kellene" parancsot képviseljük - mivel mi magunk nem cselekszünk. Ha viszont, netalán valóban hozzákezdenénk a cselekvéshez, ugy a helyzet konkrétságában, az eset speciális feltételei között, saját igényeink és képességeink mércéjén esetleg egészen másképpen lennénk kénytelenek cselekedni. A hires ovidiusi mondat, "video meliora, detoriora seouor" (látom a jobbat, a mégis a rosszat követem) nem az emberi megátalkodott s ág kifejezése, mint ahogy e gondolat késői alkalmazói, a tomisték gondolták, hanem a társadalmi cselekvés logikája: a normák közvetlenül nem valósithatók meg, és a cselekvő emberrel szemben, mint kellés (sollen) érvényesülnek, melyeket csak többé kevésbé megközelítve alakul ki a társadalom egyedeinek cselekvésrendje. Tehát, hogy kérdésünkre feleljünk: az ember a szemlélő funkcióban azért hajlamos - esetenként ezért kényszerül - Ítélkezésre

, mert a szemlélődés maga is virtuális cselekvés, előkészület a látott helyzetben való állásfoglalásra. Amikor az ott tevékenykedőket megítélem, voltaképpen azokat a normákat veszem elő megméretésükre, melyek az én helyzetemet könnyitenék meg velük szemben. Ezzel függ össze az is, hogy a szemlélődő látszólagos objektivitása mellé még a normák képviseletét, egy magasabb etikai-szociális álláspontot is kap. 0 az, aki a cselekvőt kioktatja arra, mit kellett volna tenni, mi az, amit elmulasztott. A szemlélő képviseli tehát a társadalom élő normarendszerét, pontosabban a szemlélő funkción