Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)
III. A SZÍNJÁTÉK SZOCIOLÓGIAI SZERKEZETÉHEZ
önmagamat la - da ott a tett színhelyén ez a funkcióm elhomályosul, nehezebben valósitható meg, mert a cselekvés aktuális logikája gyors választ követel. Ezenkívül a cselekvő a saját értékrendszerében gondolkozik és tevékenykedik: nem latolgatja azt, hogy a másiknak mindez kellemetlen lesz-e, csupán arra törekszik, hogy saját helyzetét megjavíthassa. A mi szempontunkból érdekesebb azonban a szemlélő funkció szerkezete. Induljunk ki egy példából. Egy gyárkapu folyosóján egy pénztárca hever. Arra jön egy gyárbéli és felveszi a tárcát, majd rövid habozás után leadja a portán. A tárcában sok pénz volt, a becsületes megtalálót kitüntetik. Erre az mosolyogva szabadkozik, "azt hittem, hogy a kapus látta, amint felvettem". Tagyis: a szemlélőnek, érdekes módon, van egy kötelező, cselekvést befolyásoló hatalma. Másként cselekszünk, ha látja valaki amit csinálunk. Nem véletlen, hogy egyes emberek zavarba jönnek legegyszerűbb, legbegyakoroltabb oselekvéseik közben is, ha figyelik őket. Miért van ez? Azért, mert a szemlélő funkcióhoz hozzátartozik a megítélés , a normativ méglegelés is. Aki bennünket figyel, az ettől a cselekvéstől, melyben én most küszködöm - szabad. Számára ennek a helyzetnek komplikációja nem létezik, ő ezt a helyzetet és cselekvést elvontabban látja, nincs az én helyzetemben. Ami szemlélődésében segíti - az csupán az erre a helyzetre és cselekvésre kialakult társadalmi norma: ahogyan ebben a helyzetben általában viselkedni szok tak , ahogyan ezt a helyzetet megoldani illik . Ezen keresztül figyeli, ehhez méri tetteimet. Gondoljunk arra, hogy az Antigoné kórusa milyen konvencionális érveléssel inti józanságra a "lázadó" lányt, és milyen illedelmes gesztussal látja Kreon sorsának beteljesedését is:
