Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

II. A DRÁMA ÉS SZÍNJÁTÉK

jellegűek. De azt hiszem, sikerült érzékeltetnem, milyen beállítottsággal kellene közelednünk mai nyugati szerzők hazai bemutatásához. Néha ugyanis az a helyzet, hogy a rokonszenvünk elnyomja a darab belső ellentmondásainak őszinte feltárását - ez nem felel meg a realista színjátszás követelményeinek -, hol pedig az ellentmondások őszinte érzékeltetése nem találja meg az alkotó, harmonikus, értelmezésbeli feloldozást. (Ezt érezzük az egyébként kitűnő A, vágy villamosa előadásnál, de hát itt a belsd ellentmondások valóban nehezen hidalhatóak ét valamiféle értelmezésbeli koncepcióval. ) S mi a helyzet a mai, szocialista realista szellemben fogant müvekkel, olyanokkal, melyek nálunk Íródtak? Itt is van interpretálás, sőt transzponálás is: a színház, a rendező esetleg - a legtöbb esetben - másképp látja, érzi azt a mát, amiről a darab szól, s ezért alkotó egyéniségén megtörve tárja azt a néző elé. (Arról nem is beszélünk most, hogy a darabok milyen dramaturgiai előkészítő munkán mennek át, hogy színpadképe se k legyenek - gyakorlati "hatástechnikai" szempontból éppúgy, mint néha koncepció szempontjából.) De azt hiszem beláthatjuk - azok után,amit fentebb már kifejtettünk -, hogy ez a két alkotó folyamatban kristályosodott mü többet tud mondani a mai embernek a máról; többet, mert ugyanazt a problémát, konfliktust, típust a ma különböző érzékelésén, különböző értelmezésén csiszoljak: a szinpadi alakok plaazticitása talán Így láthatóbb, érzékelhetőbb lehet. Ezek a kérdések azonban már nehezebben megfoghatók, vitathatóbbak: nehezen lehet eldönteni, hol végződnek a darabok gyengeségei és hol kezdődnek az interpretáció hibái. Végülis alapvető bajunkra lyukadunk ki: jó lenne már jó magyar darabokat látni. S minden bizonnyal fogunk is látni, hiszen soha olyan pezsgése nem volt a magyar irodalmi életnek a felszabadulás utáni években, mint ma. Hogy a szinház miért maradt le ebben a versenyben, az egy másik kérdés.