Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

II. A DRÁMA ÉS SZÍNJÁTÉK

2. A drámai miiben azonban még valami hozzájárul a tipus és helyzet általánosságához. Az Író sokmai kevesebbet rögzit le a szövegben, mint a regényíró. Shakespeare hősei halálakor annyit irt "meghal", de hogy miként történik ez, azt a szinészre, a szinpadi megvalósításra bizza. Az igazi drámai szöveg eleve ugy készül, hogy nem ad határozott, egyértelmű utasításokat, hanem belekombinálja a színész— színpad értelmezését is. S itt is születik egy olyan mozgástér, mely - a többféle értelmezés lehetőségét hordozza. Sz a problémakör közismert, s eddig is erről volt szó, igy csupán a felsorolás teljességéért számítjuk ide, nem foglalkozunk vele részletesebben. 3. Érdekesebb - s az előbbi szempontok közismert voltával szemben talán kevésbé köztudott -, hogy maga a cselekvés is több értelem hordozója lehet. S mivel a drámai műfaj alapanyagát épp az emberi tevékenység adja, érdemes ezt is közelebbről és kissé hosszabban megvizsgálni. Tehát azt állitjuk, hogy az emberi cselekvés, miután befejeződött, a többi ember megítélésében azonnal több értelemmel szerepelhet, mivel maga is bizonyos mértékig általános. Miben áll ez a cselekvésbeli általánosság? A munka révén számtalan olyan cselekvés-séma alakul ki, melyet különböző helyzetekben, különböző indítékok hatására alkalmazunk - s melyek ennek dacára lényegében ugyanúgy folynak le. Pl. fürészelésnél különböző fákat, köveket, vasdarabokat vágunk darabokra, de a "fűrészelés" mint cselekvésforma ugyanaz marad. De ilyen általánosan kialakult formák jellemzik a társadalmi élet legelemibb formáit is: a köszönés, kézfogás stb. pl. ilyen cselekvésbeli általánosságok, ma már "klisék", melyeket az ember természetesen ahhoz az illetőhöz "idomít", akivel ezt a ritust lejátssza, vagy alkalmazza a környezet követelményeihez, de maga a cselekvés gerince ez a kialakult általánosság. De igy van ez a társadalmi érintkezés más viszonyaiban isi a tolakodás