Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

I. A DRÁMÁRÓL

rázsol a hőa és helyzete között, mely magába gzivja. állásfoglalásra, eszmei tisztázódásra kényszeríti a nézőt. Sőt: a cselekmény realitása voltaképpen csupán a nézőben alakul ki. Hiszen még az is elő fordulhat, hogy a dráma egyes jeleneteiben csupán a tettekre való készülődés dialógusait halljuk, vagy a bekövetkezett események cselekvő-elemző utórezgéseit. A cselekmény maga is - közös lényeggel bár - több sikon fut. A néző azonban nemcsak összeállítja magáneu; ezt a mozaikot, hanem kiegészíti a dialógusok adta ténybeli és érzelmi utalások alapján. A dráma időben játszódó valósága a nézőben realizálódik, Kap összefoglalást és megfejtést. A dráma és szinház egymásrautaltságának, közös esztétikai tartalmának szerteágazó problémái tehát implicite már a drámai cselekmény és konfliktus szövetébe is be vannak ágyazva. A szini megvalósítás esztétikai kérdéseit ebben a kölcsönhatásban - dráma és szinház, hös, szituáció es néző "dialógusában" igyekszünk majd bogozgatni. A drámai tipus sajátságai rdinden művészetnek megvan a maga "embere": az a sajátos embertípus, melyet ábrázolásának tárgyául tud választani, az embernek az az arculata, melyet legmélyebben meg tud ragadni. Nem igaz, hog minden művészet minden embert tud ábrázolni. Az egyedi életek különféleségének az a tulajdonsága is megvan, hogy különböző művészetekbe és különböző műfajokba kivánkoznak. A festészet emberi világának centrumában a vizuáiisan-hangulatilag megragadható vonások állnak, tehát azok a viszonylatok és tipusok, melyek a vizualitásban kifejező erővel birnak és a teljes embert tudjak egy sikra vetitve elénk varázsolni. A regényben az ember viszonylagos teljességével, a tárgyak és