Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

I. A DRÁMÁRÓL

a patriarchális feudalizmus normái általánosak -voltak, nem rendültek meg ilyen erővel. De még a gyengébb, nem lázadó típusoknál is ott feszült a vélt és a valóságos lehetőség közötti ellentmondás. Tyrone (Utazás az éjszakában) pl. sokáig azt hiszi, hogy sikeres szerepével megalapozta nyugodt, boldog életét, csak később derül ki, hogy épp ellenkezőleg: ezzel ásta meg szellemi és erkölcsi sírját. Bulicsov is élete végén döbben rá, hogy a "rossz lehetőségek" csábításának engedett, "rossz utcában" élte le az életét. Ezért van olyan nagy szerepe - Arisztotelész óta a dramaturgiában a "felismerésnek" (peripetia): a drámai konfliktus ott csúcsosodik ki, mikor a hősök felismerik a valóság igazi arculatát. Ebből a szerkezetből érthető meg a drámai cselekmény sajátsága is. Ez a cselekmény nem azonos azzal, amit egyes alakok tesznek. A cselekmény szövetét az adja, ami ezekből a több irányból egymásbaszövődő tettekből, a szituáció formáló hatására következményként, megvalósult tettként kialakul. A drámai cselekmény a hősökkel szemben is objektiv: az eredmény, ami az egyes tettekből kipattan - a legtöbbször valami más, valami a szándékoktól idegen jelenség. S a dráma a szándékok, a tettek és a következmények egymással szembeforduló, egymással vitába szálló ütközését mutatja be. Az Amerikai Elektra (0»Neill) trilógiájának mind a három állomása a más alakot öltött, viszszájukra fordult szándékok sorát mutatja be, azt a folyamatot, mint változnak bizonyos tettek épp ellenkező tartalmú következmények elindítóivá. Orin féltékenységből - védelemből - megöli anyja szeretőjét, de ezzel anyja gyilkosává is válik, a "családi morált" fenntartani akaró Lavinia több nemzedék elpusztítója lesz. A tettek továbbhullámzanaks a többi szereplő életében találnak visszhangra - s ezt a hullámzást már nem lehet kormányozni, objektiv lendülete van. "fiepül a nehéz kő, ki tudja hol áll