Székely György: Színjátéktípusok leírása és elemzése (Színházi tanulmányok 8., Budapest, 1963)

A. TÍZ SZINJÁTÉKTIPUS - VII. Az indiai kathakali

f/ a félig leeresztett függöny mögött heverőn ülve dobszóra szem-arc-kóz prelűd játszódik le, hogy a várakozó szereplőt bemutassa, aki ki akar törni "a nem létből a létbe": Tiranoku; g/ dal a Gita Govinda ciklusból; h/ a dobos bemutatója: Meleppadam; 1/ a tényleges táncdráma. Mindezekhez hozzátartozik még, hogy a játékosok előkészületei tulajdonképpen már reggel megkezdődnek és a rendkívül hosszadalmae "bemelegítés" és maszkirozás az egész nap folyamán tart. A cselekményt a színészek szótlanul eltáncolják, szarvaik helyett mozdulataik beszélnek, A szükséges ösezekötő, vagy Urai jellegű szövegeket az énekesek párhuzamoean, illetve jeleneteket összekötve éneklik. A mozdulatkészlet a végletes ugrásoktól ós akrobatikától a legfinomabb ujj-játékig és szemrezzenés

ig terjed. Annak ellenére, hogy a játék a fentemiitett rendkívül alapos képzést teszi szükségessé, több adat van arra nézve, hogy a szövegeket iró királyok /kis keralai fejedelmek/ maguk le eltáncolták az egyes szerepeket. 9. A Játékeszközök. a/ Masz

k. A kathakali táncjáték típusnak egyik legjellegzetesebb vonása a maszk, amely a teljes fej elváltoztatásával jár; részben a vastag színes festéssel, részben a szinte ráépített glóriaszerü,fából készült aranyozott koronával, a mudl-kiritamma

l.További jellegzetesség az állcsont vonalát övező, különlegee masszából felragasztott plasztikus arckeret. A kritam-mudi két főtipus összefoglaló neve. Ezek közül a kiritam fejék pagoda formájú, a mudi viezont "dóm" alakú. Ezeknek különböző,a szerepkörök által meghatározott, de rögzített altípusai vannak. Minden szereplő a balkezén hosszú ezüstkörmöket hord a kifejezőerő fokozására. - 100 -