Székely György: Színjátéktípusok leírása és elemzése (Színházi tanulmányok 8., Budapest, 1963)

A. TÍZ SZINJÁTÉKTIPUS - V. A commedia dell'arte

13. A látók közönsége. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az európai színháztörténetben egyetlen olyan szinjátéktipus sem volt, amely szélesebb nézőközönségre gyakorolhatott volna hatást, mint éppen a commedia dell'arte. Igaz, hogy a körülbelül ugyanebben az időben virágzásra jutó angol színházművészet is egyaránt eljutott a városi néptömegek és a királyi udvar fényűző körei elé. A commedia dell'arte azonban ezenfelül még szélességben is rendkívüli elterjedtségre tett szert. Legfontosabb együttesei mind külföldjáró, vendégszereplő csoportok lettek: 1566-ban már Londonban jelenik meg egy olasz társulat zannival, 1568-74 között, München és Linz láthatja játékosaikat, 1571-ben Spanyolország ée Franciaország /ez utóbbiban több mint száz éven át szinte töretlen az olasz komédiások jelenléte: a Comédie Italienne minden azonossága mellett is azonban részletesebb elemzés esetén ujabb szinjáték-tipust képvisel/, 1628-ban már Prágáig ér el a hatókör, 1733-ban pedig Pótervárig. Talán nincs is európai nemzet, amelynek színjátszó kulturája érintkezésbe ne került volna velük. E világjáró vendégkörutak jellegzetes vonása azonban, hogy a patrónus, a közönség ezekben az esetekben szinte kizárólagos módon az uralkodóosztály legmagasabb régióiból kerül ki.Ez a szoros kapcsolat természetesen előbb-utóbb éreztette hatását műsorban, a szcenáriumok felépítésében, játékmodorban, a szatirikus elem csökkenésében egyaránt. Az is természetes, hogy az egyes nemzetek saját színművészei általában konkurrensként tekintették a vendégeket. Azok a csoportok, amelyek nem vettek részt ilyen mértékben a külföldjáráeban ós a hazai városkákban maradtak, rendszerint a legszélesebb közönség előtt játszottak; a velencei Szt. Márk-tér nyüzegő tömegei előtt és kis városkák piacán. Ez a réteg őrizhette csak meg e szinjátéktipus eredeti vonásait, azokat, amelyeket még Goethe is láthatott Itáliai utazása alkalmával. - 100 -