Székely György: Színjátéktípusok leírása és elemzése (Színházi tanulmányok 8., Budapest, 1963)

A. TÍZ SZINJÁTÉKTIPUS - V. A commedia dell'arte

tizedenként/ ujabb és ujabb alakok léptek a commedia deli' arte színpadára. Százakra megy ezeknek a száma,bár az alaptípusok a legtöbbjük esetében kinyomozhaték. Dzsivelegov kimutatja, hogy e ezinjátéktipus alapkonfliktusa az ur-szolga ellentétből származik, amely már a megelőző játékokban is /ott mint földesúr-paraszt/ jelentkezik. Társadalmi-történeti okokból a konfliktus színhelye a városokba helyeződik át és kialakul a szolga-ur ellentétpár, mely azonban itt már inkább az idősebb gazdára és nem a fiatal /rendszerint még jog nélküli/ úrra vonatkozik. Ugyancsak Dzsivelegov hivja fel a figyelmet arra, hogy /bár a kora reneszánsz humanista vígjátékában erre lett volna előkép/, a commedia dell'arteből hiányzik a pap, a nemesember ée szerzetes figurája s ennek a jelenségnek okát a kor politikai helyzetéből,a feudális-katolikus reakció erőteljességéből vezeti le. Kétfajta tipusrendszert ismertetünk. Az első szerint /ez Dzsivelegov módszere/ bizonyos földrajzi egységek alakították ki a típusokat: időben előbb Velence a maga "északi" típusait, majd később Nápoly ós környéke a "délieket". Táblázatosan ez igy fest: "északi" négyes: Brighella /lombardiai paraszt; eszes, ő az első Zanni/ Arlecchino /lomb. paraszt; ostoba; 2. zanni / Pantalone /velencei; kereskedő/ Dottore /bolognai; jogász v. orvos/ "déli" négyesa Coviello /nápolyi paraszt; eszes; 1. zanni/ Pulcinella /náp. paraszt; ostoba; 2 zanni/ Scaramuccia /zanni ós capitano változat/ Tartaglia /dadogó-fecsegő zanni/ "önállóak": "a szerelmesek" Aettő, vagy négy/ Capitano /hangoskodó, gyáva katona, a spanyol megszállók vonásaival/ - 60 -