Székely György: Színjátéktípusok leírása és elemzése (Színházi tanulmányok 8., Budapest, 1963)

A. TÍZ SZINJÁTÉKTIPUS - II. Az atellana

kosokat (a tragoedia- és comoedia-játékosokkal ellentétben) nem lehetett a maszk levételére kötelezni. Jelmezként vagy színtelen, vagy rojtos szegélyű tarka ruhát viseltek; némely esetben valószinüleg fallikus kiegészítéssel. Jellegzetes kellékük volt az itt először feltűnő szalmaköteg, a "clava scirpea". 10. "Mese"

x mesefüzér,_csolelanén2;._ a/ az oszk eredeti minden valószínűség szerint az állandó figurák (pl. Casnar) köré épitette cselekményét; b/ a római patriciusif jak tréfás-verses-táncos gúnyolódásra használták, amelyhez átvették az oszk figurákat és meseelemeket, szituációkat; c/ később, az irodalmi atellanában görög motívumokat épitettek bele. A főtémák: a falu élete, más vidékek lakói, ünnepi események, mitoszparódia. A témák köre is egyre szélesedett; az egyszerű vetélkedéstől a komikus szituációkon át a travesztiáig, sőt a személyeskedő politikai szatiráig. Amikor az irodalmi megfoimálásig eljutott, már mindezek az elemek egybeötvöződtek. Kb. kétszáz év telt el, mikor két legnevesebb irója, Pomponius L. Bononiensis és Cn. Novius (akit sok. zor összetévesztenek Cn. Naeviusszal) összegyűjtötte a már közismert motivxunokat. Müveik cimének egy részét ós néhány töredéket,mintegy 3-400 verssort iaaerűnk. Rajtuk kivül még történik emlités néhány atellana-iróról, de nevükön kivül (igy például Aprissius, Datus, Dorsennus, Valerius) más nem maradt ránk. A két legnevesebb iró müveinek cimeit íelsoroljuk, mert a játékban szerepelő jellemek megismerésére is módot adnak. - 27 -