Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

"Színpadi formabontás"

szó sincs arról, hogy ebben a szembenállásban mindig a közönségnek lett volna igaza. Ellenkezőleg, legtöbbször a kritika, persze a haladó világnézetű kritika mellett volt az igazság, és ez attól is függött, milyen osztály, vagy milyen réteg képviselői ültek a nézőtéren. Egy azonban biztos: hogy minden olyan esetben, amikor az ellentét kritika és közönség között formakérdésekben volt, mindig a közönségnek volt igaza! Nem véletlen, hogy Lope de Vega, drámai formájának birálata, majd piszkálása miatt, a közönséghez fordult fellebbezésével és az őt a halhatatlanság számára igazolta is. Persze olyan kritikusunk is nem egy akadt, aki maga mellett hitte a közönséget, aki azt hajtogatta, hogy az uj forma dekadens különcködés, a tömegektől való elszakadás, "atelier-müvészet". Aki ismeri a szinházak mai helyzetét, az megmagyarázhatja ezeknek a kritikusoknak, hogy milyen messzire szakadtak el a tömegektől ők maguk. Ha csak a magunk szinházat nézem, a mi legnagyobb sikereink a közönségben is az Ilyen nagy szerelem

, a Pesti emberek

, a Lüszisztraté

. Az öreg hölgy látogatása

.a Háború és béke

. De természetesen erről más színháznak is vannak tapasztalatai. Kritikus barátaim, nem mi tehetünk róla, hogy kétszer kettő négy. Drámai hatás, színpadi hatás Még csak egy kérdést kivánok tisztázni. Remélem, kritikus barátaim most nem kérdezik tőlem meghökkenve, hogy ezek szerint mi bármilyen formai megoldásnak hélyeslünk a színpadon? Nem, egyáltalán nem. Minden szinpadi esztétikával foglalkozó embernek, de minden gyakorlati színházi művésznek is ismernie kell a különbséget drámai hatás ós szinpadi hatás között. A színpadon minden olyan forma, eszköz, módszer, amely abban az irányban hat, hogy a dráma mondanivalóját ülteti a néző agyába és szivébe, drámai hatás a színházban. Minden olyan forma, vagy akár csak ötlet, amely a szinpadon bármilyen hatásos, de nem a drámai monda-