Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

Színházi munkánk állami vezetése

kitására van szükség. Az elvi irányítás az állami szervek feladata. Magam is kértem egy effajta megbeszélést, de hiába. A minisztérium nem igyekezett álláspontját megbeszélni a színházakkal. (Ugyanígy hagyta magára az állami vezetés a színházak dramaturgiai munkáját egy éve, az uj kormányprogram meghirdetése után. Tehát amit mi kérünk, az nem kevesebb, hanem több és jobb irányítás.) De hogy egész világos legyen az, amit ezzel kapcsolatban mondani akarok, hadd magyarázzam meg különös módon, a minisztériumnak egy hasznos és helyes cselekedetévelMeglepetés, amely nem az A Petőfi Szinház, jelenlegi vezetése alatt, legmélyebb pontján abban az első esztendőben volt, amikor magam is a színházhoz kerültem. Ennek az évadnak a végén és a következő évadnak elején a szinház rendkívül Bulyos és megérdemelt bírálatban részesült a minisztériumi, irodalmi és sajtókörök részéről egyaránt. Ez a súlyos bírálat mélyen felkavarta a szinházat. Az egész társulat érezte, hogy a bírálat helyénvaló, mégis szívből elkeseredett, mert ugy éreztük, hogy ugyanez a társulat jó szinházat is tudna csinálni, ha rendbehoznák mindazt, ami jelenleg nincs rendben. Leggyorsabban a szinház pártvezetősége reagált a társulat követelésére, összehívott egy ülést, amelynek következményeképpen az egész szinházvezetőséget meghívták egy minisztériumi megbeszélésre, hogy ott tárjuk fel a bajokat. Magam nagyon sokat köszönhetek ennek a megbeszélésnek. Itt sikerült tisztázni olyan, eddig súlyosan gátló emberi tényezőket, amelyeknek eltávolítása nélkül a kátyúból való kijutás nem lett volna lehetséges. Ez a személyi, emberi terhet feloldó közbelépés tisztázta a dramaturgiai munka önállóságát, felelősségét és ez teremtette meg a lehetőségét annak, hogy a szinház dramaturgiája el tudott indulni egy emelkedő uton, amelyen ugyanezeknek a bírálatoknak a megállapítása szerint ma már egy jelentős szakaszt megtett. Ennek a megbeszélós-