Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

Bevezető a modern drámához

lóságos viszonyok hü rajzával, a róluk általánosan elterjedt, hagyományos ábrándokat szétszakítja, a polgári világ optimizmusát megingatja, a kételyt a fennálló rend örökkévalóságában elkerülhetetlenné teszi, még ha nem nyújt is közvetlen megoldást, sót esetleg nem is foglal tüntetően állást". Tudom, hogy a mi viszonyaink között már másképpen fest a helyzet, de ne felejtsük el, Engels nem polgári Íróról, hanem szocialista irányregányről beszél. Természetesen nálunk a helyzet más. A történelmi képe az elmúlt fél évszázadnak nem a szocialista országokban és nem a népben kell, hogy nyugtalanságot támasszon. De azért valljuk be, a mi optimizmusunk a drámában gyakran elég felszínes és mechanikus. Azért akárhogy is, egy gigászi küzdelem folyik, amelyben könnyek, gyász, szenvedések, félelmek szorongattak és időnként fenyegetnek is. Hogy szól a szép mondat? "A harcosok nemcsak a győzelmeikre büszkék, hanem azokra a sebekre is, amelyeket harc közben kaptak". A mi győzelmi örömünk egy kissé még egysiku. Egyre több jele mutatkozik annak, hogy a szinházi közönség, nyugaton is, kezdi unni a nagyok nyomán divatossá, modorossá lett sötétséget, amelyben az élet folyton olyan mint egy koncentrációs tábor. A másik oldalon mi már talán tul vagyunk azon, hogy az életet ugy ábrázoljuk, mintha csupa szombatesti kultúrház volna, de ismétlem, az ábrázolás mélységében, igényekben még messze vagyunk a lehetőségeinktől. Itt persze a szinházak is segíthetnek, különösen a rendezők. Vannak jelentős modem Írók, haladó irók is, mint Brecht, akiknek egy-egy előadásával nem tudtuk mindjárt megértetni nagyságukat. A nagy modern dramairóknak van ugyanis még egy közös vonásuk: az, hogy általában "szabálytalan" drámaírók. Legjobb müveikben is vannak részek, amelyek meghökkentőek, szinpadi értelemben kisiklásnak lehet érezni. És mégis. Amellett szinte minden darabjuk más. Színpadra vitelükhöz tehát "szabálytalan" rendezők kellenek. Olyanok, akik nem saját dramaturgiai, szinpadi dogmáikból, szabványaikból indulnak ki, hanem a műből, akármilyen szokatlan vagy "sza-