Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

Színházi munkánk állami vezetése

•ével gondolkozni és árazni) továbbá az ország életének nem elég alapos ismerete és az alapos ismerettel rendelkező Íróban való nem bizás okozott, elvi ingadozásként jelentkezett és a bürokratizmus egy mélyebb forrásának bizonyult. Innen pedig már egy lépés az elvtelenség felé, vagy a felé a látszat felé, hogy a színházi főosztály nem elég következetesen igyekszik az uj szakasz politikáját szolgálni. A plritóa két oldala Hem szívesen részletezném a Galilei és A néma levente körüli huzavonát, az álláspontok változásait. Feltétlenül szóvá akarom tenni azonban az Egy pohár viz kérdését. Ennek a darabnak a műsorra tűzésével lehet egyetérteni, lehet vitázni is vele. Scribe-nek ez a vígjátéka jellegzetesen kommersz áru. Százhúsz esztendővel ezelőtt a Scribe-féle darabgyárosok tették lehetetlenné, hogy a haladó francia dráma (például Victor Hugo) a Théâtre Français deszkáin megszólalhasson. Külön szinházat kellett nyitni, hogy ezt az álklasszikusnak nevezett olcsóságot le lehessen küzdeni. Az idén a haladó drámának újra meg újra meg kell majd vívnia a harcát Scribe-bel szemben. Csak azt lehetne érteni, mi indokolja olyan nagyon a darab műsorra tűzését? Hogy pénzt hoz? Polgári színigazgatónál ez a választás érthető volt. Valódi klasszikust annak idején nem volt érdemes játszani, mert a szinházak polgári közönsége a klasszikusokat nem pártolta. Még a Nemzeti Színháznak is a klasszikusok voltak a leggyengébben látogatott előadásai és egy ötvenszázalékos látogatottságú klasszikus előadás már sikernek számított. De ma? Ma nemcsak Budapest, de az ország legsikeresebb színpadi szerzői Shakespeare és Molière. Tömegével vannak még olyan nagy müvek, amelyeket nem játszottunk és a közönség örömmel fogadná. Mi szükség az Egy pohár vizr

e? És ugyanakkor a minisztérium nem engedi játszani As ördög cim borái á

t. az angol imperializmus egyik legragyogóbb színpadi szatíráját, Shaw egyik legsikerültebb vígjátékát! Shaw-t