Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

Bevezető a modern drámához

a szerző képzelete négy fal között repkedjen, aztán belera­gadjon valami légypapirba. Meg kell mondani, voltak és van­nak jelszavak, amelyekkel nem egyszer visszaólteic. Talán nem értik félre, hogy az életismeret ellen szólok, ellenke­zőleg, minél jobban ismeri az iró az életet, annál bátrab­ban szárnyal a fantáziája, mert annál biztosabb ellenőre van. Mégis "szocialista életünk ismerete" volt nem egyszer az a jelszó, amelynek segítségével a drámát beragasztották a jelentéktelenségbe. Cocteau mondta a nagy naturalista színházvezetőről Antoine-ról: "Montgolfier (a léghajó fel­találója és propagálója) ugyancsak nagy tehetség volt, még­is évtizedekkel viaszavetette a francia aviatikát". És most talán már világosabb az összefüggés a naturalista forma felboritása és a modern dráma mondanivalóbeli igénye, kö­zött. A naturalista színpad szük négy fala közt, a Guck­kasten zárt világába nem fértek bele a modern dráma témái, nem volt levegő a filozófiai lélegzetvételre és mikor a mo­dern dráma nem egyszer a világszinpad távlatait és ennek kifejezésbeli egyszerűségét keresi, teljesen idegennek érzi magát a poros kulisszák részletező, hamis világában. Ezért is fel kell szabadulnunk minden formai konvenciótól. És eb­ben is sokat segíthet az állami vezetés. Láttuk már példáit annak, hogy magas és kevésbé magas irányitók a saját egyéni ízlésüket rendelték el, vagy sugalmazták a színházaknak. Ez baj. Szocialista országban minél egyénibb az irányítás, an­nál uniformizáltabb, szűkebb, fantáziátlanabb az alkotók világa. És minél általánosabb az irányítás, annál egyénibb, színesebb, izgalmasabb az alkotó terület. És ha most még egy lépést teszünk és egy pillantást vetünk a modern dráma talán legmélyebb alapjára,a társadal­mi feltételekre, akkor természetesen már nemcsak az derül ki, hogy ez a közös futballpálya tulajdonképpen küzdőtér, hanem az is, hogy az emberek egyik fele mért hord piros mezt, a másik zöldet. Magyarán a polgári dráma miért pesz­azimista, a szocialista dráma miért nem az. Természete­sen nem szeretnék jobban vulgarizálni, mint amennyire egy ilyen általánosítás amugyis kényszeríti az embert. Nem aka­- 188 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom