Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)
A drámafordítás problémái
agyagkorsóból isznak. Bs nagyon egészségtelen állapot, mert a Műfordítás nem színházi vagy színház körüli mesteremberek és dilettánsok, hanem elsősorban költők feladata. Természetesen nem annyira azokról a darabokról beszélek, amelyek nem saját, hogy agy mondjam abszolút értéküknél fogva kerülnek egy színházban előadásra, hanem más műsorrend! indokokból, ezeknek a szövegét sehol a világon nem szokták szentnek tekinteni, részben kommersz áru, és ha kell, át is dolgoztatják, hogy a célnak jobban megfeleljen. De az értékes mü fordításában a költőknek kell helytállniuk, nem gyakorlati embereknek. Ennek igazolására érdemes egy pillanatra visszatérni az említett Hevesi-féle Fösvénv-fordításra. Bármilyen meglepően hangzik is, Illyés pompás fordítása éppen azért jó, mert nemcsak gazdag nyelvű stiliszta, de hűségesebb is lévén Molière-hez, szinszerübb a Hevesiénél. Abban a bizonyos jelenetben, amelyben Harpagon Flechesel (Illyésnél Fecske) csatásva hirtelen megriad, hogy a szolga távozásakor nem lopja-e meg, azt mondja neki: Számomra ez a jelenet, humorában mélyen megrázó. Möllers a hősei szenvedélyét olyan fokra hevíti, hogy már azok se látnak, se hallanak, vagy ha igen, csak szenvedélyük szemével és fülével, az élet realitása iránt vakokká, süketekké válnak, monomániájukká lesz a szenvedélyük,hipochondrlájuk, urhátnámságuk, fösvénységük. Az úrhatnám polgár Jourdain ura a végén üdvözült en kering maga körül, boldogan motyogja, hogy ő mamamusi, már elhiszi, hogy törökül beszél, semmit sem lát abból, hogy mulatnak rajta, csak járja a bolondját és Molière igy ereszti rá a függönyt. Harpagon megszállott fösvénységében ráreccsen a szolgára, hogy muHarpagon: Fleche: Harpagon: Fleche: Harpagon: Fleche: Les voila. Les autres. Les autres? Oui. Montre-moi tes mains. Les voila.