Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)
A pozitív hős konfliktusa
ur t pedig erre a szerencsétlenre már mint egész meghülyült mamamusira ereszti rá Molière a függönyt. De nem patologikus drámai értelemben néhány ujabb nagy mü hőse sem, akiket egyesek annak neveznek. És most már a végére érek. A szocialista drámának megkapó pozitiv hősökre van szüksége. A pozitiv hősnek éles konfliktusra és éles drámai helyzetre, amelyben helyt tud állni. Ez nem politikai, ez drámai kérdés, egy műfaj létkérdése. Könnyű, tetszetős politikai jelszóval eszményi hőst követelni eszményi viszonyok között és ez nagyon haladó álláspontnak látszik. De minden közép- és hosszutávfutó, akinek csak egy kis taktikai érzéke is van, ismeri azt az ellenfelet, aki mikor nagyon erős a tempó, a mezőny élére megy és lefékezi. Ezt csak azért mondom, hogy az élen haladva is lehet fékezni. A. mag és a talaj Befejezésül nem kívánok összegezni semmit, ugy érzem világos, amit mondani akartam. Egy csomó lényeges kérdést egyáltalán nem tudtam érinteni (az egyéni boldogulás és a közösségi érdek drámai konfliktusa, a társadalmi optimizmus és az egyéni pesszimizmus a drámában stb. És a politikai kategóriák drámai nyelvre való áttételét is éppen csak hogy megemlitettem). Ugy érzem azonban, hogy igy is tul sok probléma zsúfolódott össze ebben az írásban, anélkül, hogy kibontásukra alkalom lett volna. Abban bizom,hogy jóindulat fogadja gondolataimat, az olvasó megérti, hogy egy magas színvonalú, kommunista meggyőződésű, szocialista dráma gondja vezetett. Drámairásunkat ma nem a tulélezettség, hanem a szürkeség fullasztja. A realizmus kétlábon áll a földön, az igaz, de realista drámáink egy része sajnos már négykézláb jár. Sem az állam, sem a társadalom, sem a szinház nem szereti, ha egyes magyar darabok előadásakor a nézőtér egyik fele elégedetlenkedik, a másik fele üres. Persze a aréiaa - mint általában az irodalom és a művészet mindenekelőtt tehetség kérdése, erről nem feledkezünk meg.
