Sz. Szántó Judit: Valóság és dráma Nyugaton (Színházi tanulmányok 6., Budapest, 1962)
A "mélyrealizmus" alkotói problémái. Téma, műfaj, hősök, mondanivaló
Miller nem a fennálló rendet vonja kétségbe, csupán annak egyes elvetemült képviselőit támadja. Természetesen Miller sokkal becsületesebb és már akkor is szélesebb látókörű iró volt annál,hogy csak ennyit mondjon; Joe Keller gaztettének körülményeit felvázolva már akkor is rámutat a tőkés verseny törvényszerűségeire, tehát feltárja a bűntett logikus, az adott rendből adódó gyökereit. Amellett a darabnak ilyen, alaposabb elemzés után rendkívül korlátozottnak mutatkozó szemléletét számos hatásos drámai tényező tompítja: a gaztett szörnyűsége, Keller másik fiának a gaztettből eredő halála, Kellemek az őszinte humanizmus nevében való szenvedélyes elitélése, valamint az a körülmény, hogy Chris a drámán belül nem jelenik meg apja üzleti örököseként, egyébként pedig minden vonásban elüt tőle. A fiatalembert még eltöltik a harctéren beléívódott magasrendű humanista eszmények, a bajtársiasság utáni vágy és a keserű csalódás, amiért ezekkel az eszményekkel hazája társadalmában mitsem tud kezdeni. Joe Keller öngyilkossága az adott drámát oly harmonikusan zárja le, hogy a néző nem igen töpreng azon, milyen tőkés lesz majd a későbbiekben Chris Kellerből; leveti-e majd humanista eszményeit avagy idejekorán megtorpan és,belátva a "jó tőkés" fogalmának önellentmondását, lemond a vállalkozásról - vagy pedig, az iró szerint, képes lesz-e rá, hogy a humanizmust tőkési mivoltával összebékítse? Ismétlem: az átlag-néző nem igen szövi tovább a cselekményt, de kétségtelen, hogy Miller későbbi alkotói pályáján már nem éri be ezzel a tul olcsó harmóniával, ezzel a tul sima megoldással és darabjai kicsengésében inkább vállalja^ Alfieri szavaival, a "nyugtalanság" beismerését, semhogy minden szálat felhőtlen optimizmussal elvarrjon. Hogyan érvényesül a tragikum a legtragikusabb szemléletű amerikai iró, Tennessee William s munkásságában, aki, egy nyilatkozata szerint, életének és életmüvének egy szóba öntve a "desperation", a reménytelen kétségbeesés főcímet adná? Williams, szemléletének egyre súlyosabb torzulásai - 72 -