Sz. Szántó Judit: Valóság és dráma Nyugaton (Színházi tanulmányok 6., Budapest, 1962)

A "mélyrealizmus" alkotói problémái. Téma, műfaj, hősök, mondanivaló

latéval.Egy másik Írásában pedig tömören ós költői szárnya­lással fordul szembe a "nagymutató dramaturgiájával". Abból indul ki, hogy az áletben Willy Lomant unalmas, siránkozó alaknak találnánk és ha Íróasztalunk előtt ülne, folyvást óránkra pillantanánk, mikor szabadulhatnánk meg tőle vala­mely tisztes ürüggyel. De ha valami olyan feltételezett vi­lágban találkoznánk vele, amelyből az idő ki van kapcsolva, részvéttel, sőt bizonyos tisztelettel bánnánk vele. Ezt a világot nyújtja a dráma. A maga időtlenségében módot ad rá, hogy megálljunk olyan jelenségek mellett, amelyeket az élet hajszájában figyelmen kivül hagynánk; és az igazi dráma ar­ra tanit, hogy az életben is próbáljunk ilyen magatartás alapján élni, "Az ember nagy és egyedül lehetséges méltósá­ga abban a képességében áll, hogy kiválasszon bizonyos er­kölcsi értékeket, amelyek alapján olyan szilárdan élhet, mintha őt is, a drámai alakhoz hasonlóan, fal védené az idő korrumpáló rohanásától. Kiragadni az örökkévalót a bizony­talan. kétségbeejtően tovaszáguldó árból - ez az emberi lét nagy, varázslatos lehetősége , /kiemelés tőlem - Sz.Sz.J./"* ! Minden bántó prédikálás nélkül megfogalmazva Tennessee Williams itt egyértelműen a dráma nevelő hatása mellett tör lándzsát. Gondoljunk azonban vissza arra, amit John Gassner a naturalisták mentségére felhozott: a valóság áttekinthetet­lenségére, amely az Írókat szinte elemi erővel orientálja a másik végletre: a szük kis életkivágás megragadására,hiszen ezen belül az Iró ugy érezheti, egységes, lezárt, áttekint­hető kis birodalmat hódithat meg. A mai nyugati "mólyrea­listák" polgári irók, akiknek legnagyobb fokú tisztánlátása is csak relativ ós véges lehet, hiszen az egyetlen világné­zet, amelynek segítségével a valóság rendkívüli bonyolultsá­gán úrrá tudnának lenni, nem áll rendelkezésükre. Akar­t Tennessee 7/illiams: The Tjmelesq World of a i Lay. Theatre Art s , 1955. május. - 61 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom