Sz. Szántó Judit: Valóság és dráma Nyugaton (Színházi tanulmányok 6., Budapest, 1962)

Az "újnaturalisták"

retett, akit hivatása feladásáig, reménytelen taposómalom­ban való őrlődésig sodort: "Ugy-e, Doc,te még soha az élet­ben nem csalódtál?"A rendkirtil drámai szituáció azonban nea tud kibontakozni az életkép szorításából, mert Inge • Tel« együtt az ujnaturalista iskola a sorsoknak, a meghiusult életeknek csak tömeges előfordulását veszi észre, de egy­mással s a társadalmi renddel való összefüggésükkel szembea vak marad. Inge kapcsán érdemes megemlíteni az ujnaturalista is­kola egyik jellemző dramaturgiai fogását: hogy az állóvíz valahogy megbolyduljon, katalizátorként egy kívülről érkező alak jelenik meg.Az idegen feltűnése valami látszat-mozgást idéz elő, ugy azonban, hogy az állapot eredendő megváltoz­táthatatlansága már e talmi mozgás folyamán is világos ls­gyen; a végén a figura elvonul s minden marad a régiben.Ezt a módszert már a klasszikus naturalizmus is kedvelte, de ott az "idegen" szervesebben, drámaibb módon kapcsolódott • cselekménybe;az ujnaturalistáknál azonban megjelenése első­sorban technikai eszköz az élet megváltorztathatatlanságának kidomboritására: a mozgás, a változás minden muló látszat ellenére lehetetlen. Jellegzetes példája ennek a szerkesz­tésnek Inge reprezentatív alkotása, a Piknik /Picni c . 1953/» amelyből, az iró vallomása szerint, először a kezdő kép me­rült fel előtte: asszonyok ülnek a verandán egy nyári, napon s a kezdő kép természetszerűleg, spontán módon azonosult elképzelésében a záróképpel: az asszonyok továbbra is ugyanagy ülnek. A két kép között, hogy a megismétlődés fáj­dalmas, szánalomkeltő hatást váltson ki, valaminek történ­nie kellett: a legszebbért, a fiatal Madge-ért bekopog,majd elvonni a szerelem. De mivel a közvélemény ezt a befejezést tul sivárnak tartotta, Inge kénytelen volt megváltoztatni: Madge mégis elmegy Hal után és igy adódik egy rezignált, szomorkás heppiend, amely az amerikai kispolgárt kielégíti ugyan, de a dráma alaphangjához, a miliő adottságaihoz mér­ve meglehetősen felemás lzü.

Next

/
Oldalképek
Tartalom