Sz. Szántó Judit: Valóság és dráma Nyugaton (Színházi tanulmányok 6., Budapest, 1962)

A "kisrealisták"

Tennessee William

s Orfeusza a maga boldogtalan Eurydlkéjónek, ós noha a helyes választ az egóez williamsi oeuvre nem találja meg, mégis: dramaturgiájának legjellegzetesebb sajátossága annak feltárása, hogyan haj szólják-vadásszák az adott társadalom emberei ezt a szerelmet, mint pótlékot az élet minden más szépsége, az élet teljes értelme helyett, s hogyan buknak bele ebbe a küzdelembe, részben a társadalom könyörtelenségén szenvedve hajótörést,részben saját útkeresésük tökéletlen, védtelen jellegétől megbénítva. Vagy:megoldás volt s megoldás maradt-e Linda odaadó,hősies szerelme az amerikai kisember legragyogóbb irodalmi megtestesítője, Willy Loman számára? Nem kell-e neki is megküzdenie a teljes élet ijesztő komplexusával, a társadalomnak rá éppúgy, nint bárki másra ránehezedő nyomasztó súlyával s nem bukik-e bele ebbe a harcba épp azért, mert egész fegyverzete néhány rozoga illúzióból áll? És az egyéni kiút, a szerelem mindent megváltó hatalma talál ékesszóló cáfolatot John Osborne Nézz vissza haraggal /Look Back In Ange

r

. 1956/ cimü müvében is, nagyszerűen belesűrítve a prémes állatkák allegóriájába? "Nem volt más mód rá, hogy megmeneküljünk mindentől - csak ez a szentségtörő ezertartásféle, hogy egymás számára állatkák lettünk. Kis prémes állatkák, pici kis agyvelővel... Egy csacsi kis dallam azoknak, akik nem bírják már tovább viselni az emberi lét fájdalmát.,." És a befejezés riadalmas-sivár iróniája épp a prémes állatka-kép végső eluralkodásából ered, mikor Jimmy Porter végleg feladta a harcot az élet értelmének megtalálásáért, az annyira áhított "csöpp kis lelkesedés" meghódításáért. "Kettesben leszünk majd a barlangunkban, mint jó mackóhoz és mókushoz illik, s eléldegélünk majd mézen, dión, mogyorón - sok-sok mogyorón." Nem biztató megoldás ez sem - de legalább illúziók nélküli. - 52 -