Székely György: A színjátéktípusok kutatásának módszeréről (Színházi tanulmányok 5., Budapest, 1961)
I. Szinjátéktípusok elnevezésük szerint cso-portosítva
a belső szerkezet; és végül a hatás jellege szerint. Annak igazolásául, hogy ezek a csoportosítások nem egészen önkényesek, hanem sok egybevágó adat eredményeként születtek és azért is, hogy az anyaggal minél előbb meg lehessen ismerkedni, minden csoport legjellegzetesebb szinjátéktipusait felsoroljuk és amennyiben szükséges, részletesebben is ismertetjük. Mivel itt még semmilyen mélyebbre menő következtetés nem célunk, ezért az egyes csoportokon belül mechanikus betűrendben soroljuk fel az egyes tételeket, ezúttal még mellőzve mindenfajta történetiséget, fejlődés- vagy értékbeli sorrendiséget. 1. Előadókról elnevezett szinjátéktipusok Bernardonia.de. A német vándortársulatokkal országunkban is járt J.J.F. von Kurz /1717-83/ által alkotott komikus figura köré épült bohózatok. Bharat_Natzam. I.e. 2000 körül alapította Indiában ezt a szinjátéktipust a bölcs Bharata./l/ Zenével és énekkel kisért táncdráma. Buffonata. A toszkanai karneválokon belül szabadtéren, palotákban előadott játék; bohóc és mesteremberek jelenete. A 16.-17* században és a 18.sz. első felében volt divatos./2/ Güegüence. Az Amerika felfedezése előtti időben KözépamerÜEa területén /Guatemala, Honduras stb./ divatos rögtönzött komiJcus játék, főhőséről, G-ről elnevezve. /3/ Handwerksspiele. A kései 16. században német nyelvterületen kialakult játékok a céhekbe való felvétel avatásaival kapcsolatban./4-/ Hanswurst lade f_Harle^uinade. Az előbbi német,az utóbbi angol~nyeTvterűie ten alakult ki a 17* sz* körül; a központi komikus figura által meghatározott produkciókra. Juegos_esco 1 ares^ A 11. és 12» században a spanyol kolostorök~~növendékei által tartott nyilvános Játé-